Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Értékek Európája - európai választások és keresztény elkötelezettség

Juliusz Janusz apostoli nuncius szavai szerint Európában megrendült az az egység, amely a gazdasági és az emberi értékek között húzódott; az uniós integráció idején emlékezni kell arra, hogy az Európai Uniónak (EU) "nem lesz tartalma", ha csak földrajzi és gazdasági összhangra törekszik - az érsek erről a Justitia et Pax Bizottság pénteki, fővárosi konferenciáján beszélt.


Dátum: 2004-04-23 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:50.902310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Európának fel kell ismernie a hűséget, és azokat az értékeket, amelyek a kereszténység révén jöttek létre - mondta az apostoli nuncius az Értékek Európája - európai választások és keresztény elkötelezettség címmel rendezett kétnapos konferencia nyitó tanácskozásán.

Juliusz Janusz azt mondta: az integráció idején, folyamatában emlékezni kell arra, hogy az EU-nak nem lesz tartalma, ha csak földrajzi és gazdasági összhangra törekszik.

Ha a keresztény gyökereket nem ismerjük el, a történelmet hamisítjuk meg - mondta. "Európának minőségi ugrást kell végeznie ahhoz, hogy tudatosítsa magában lelki értékeit" - mutatott rá II. János Pál pápa szavait idézve.

Juliusz Janusz megjegyezte: egész Európára jellemző tendencia - s a kétezer éves keresztény civilizációra veszélyes -, hogy az emberek egoisták, az anyagi javak megszerzését fontosabbnak tartják, mint azt például, hogy gyermekeknek adjanak életet.

"Európának olyan házat kell felépíteni, ahol az emberek érzik az életörömöt" - mondta az apostoli nuncius a pápa szavait idézve.

Juliusz Janusz a május 1-jén tíz új állammal bővülő EU-s integráció kapcsán megjegyezte: az unióhoz újonnan csatlakozó országoknak bizalmat kell érezniük a régi ellenségekkel szemben, hogy félelmeik megszűnjenek.

Szavai szerint a most csatlakozó országokban kérdésként fogalmazódik meg többi között, hogy hihetnek-e az EU-ban régóta vezető szerepet játszó országoknak, demokratizmus érvényesül-e majd az unióban, a békét vagy a megosztást szolgálják-e majd a nagyobb országok döntései.

Az Értékek Európája - európai választások és keresztény elkötelezettség című nemzetközi konferencia küldöttei pénteken a Mátyás-templomban részt vesznek azon a szentmisén, amelyet Mayer Mihály pécsi megyéspüspök celebrál.

A tanácskozás második napján, szombaton Csizmadia Ervin (MTA Politikai Tudományok Intézete) "Kereszténydemokrácia, szociáldemokrácia és liberalizmus a XXI. századi Európában címmel tart előadást. Molnár Attila szociológus "A magyarországi pártok emberképe és társadalomképe európai perspektívából" címmel foglalja össze gondolatait.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek