Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kertész Imre és Turner

Kertész Imre új könyvön, egy számára stiláris újdonságot jelentő művön dolgozik - a Nobel-díjas író erről pénteken a XI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélt az MTI-nek adott interjúban. "Egy stiláris újdonságról van szó, legalábbis számomra: egy nagy képzőművészeti élményemet szeretném valahogy prózába átültetni" - árulta el, hozzátéve, egy William Turner festményein alapuló stílusélmény "izgatja".


Dátum: 2004-04-23 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22655
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:52.167159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kertész Imre, aki a német elnök kíséretében érkezett Budapestre, pénteken felolvasást tartott Nyiszli Miklós: Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című könyvéből, majd a Magvető Kiadó standjánál dedikálta műveit.

Az idejének zömét Berlinben töltő író arra a kérdésre, hogy tervezi-e a hazajövetelt, azt felelte: "én itthon vagyok, el sem mentem, európaiak vagyunk, pillanatnyilag Berlinben lakom".

Elmondása szerint Berlin Európa "legsúlyosabb és legerősebb" hatalmának a fővárosa, és ez kulturálisan, hangulatilag meghatározza a légkört.

"A német főváros kulturálisan nagyon fontos számomra, mint minden magyar írónak, mert a magyar irodalom általában a német fordításokon keresztül jut el Nyugat-Európába és Amerikába" - fejtette ki, utalva a német irodalom nagyon régi kultúraközvetítő szerepére, arra, hogy az egész 19. századi orosz irodalom is német fordításokon keresztül vált ismertté a világon.

A Sorstalanság című regényéből, Koltai Lajos rendezésében készülő nagy költségvetésű film gondjai kapcsán elmondta, hogy látta a film már összevágott első óráját, amit "nagyon szépnek" talál.

"Borzasztóan sajnálom, hogy Koltai barátom nem folytathatta a munkát pénzügyi nehézségek miatt, amelyekről nem ő tehet. Ha a filmkészítő csapat tétlenségre van kárhoztatva hetekig, szétesik a hangulat, megszakad az együttműködési légkör és az ihlet" - mondta, reményét fejezve ki, hogy hamarosan folytatódhat a forgatás.

Kertész Imre azt is elmondta, hogy az egy hete nyílt Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban nem járt, és "pillanatnyilag" nem is tervezi azt meglátogatni.

A magyarországi holokauszt 60. évfordulója kapcsán megjegyezte: "nagyon érdekes" beszédeket mondtak, "ilyen szavak még nem hangzottak el, mint most a magyar miniszterelnök és az államfő részéről, itt valami pozitív dolog indult el, és nagyon remélem, hogy ez tovább fejlődik ebben az irányban".

Az író szerint az államférfiúi gesztusok mellett a múlttal való szembenézéshez mindenekelőtt a magyar múlt feltárására van szükség, arra, hogy "a fiatal generáció megismerje az igazi magyar történelmet". Szerinte még a trianoni békeegyezmény sincs feldolgozva, az, hogy Magyarország akkor a területének kétharmadát elvesztette.

"Valahonnnan onnan kiindulva kellene megértenünk ennek az egész folyamatnak a létrejöttét, azt, miképpen vált lehetségessé, hogy 1944-ben itt Magyarországon a holokausztra sor került" - mondta.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a holokauszt a maga valós súlyával felmérhető legyen a magyar fiatalság számára, elfogulatlanul fel kell tárni a magyar történetet.

"Most már az európai közösség tagjai leszünk, nincs mitől félni, egyik nagyhatalom sem fenyeget megszállással, most ebben a biztonságos helyzetben fel kellene hagyni az ideológiával, tárgyilagosan meg kellene vizsgálni a magyar történelmet" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy tekintélyével miért nem kíván jelen lenni a magyar közéletben, úgy reagált: jelen van, tavaly szeptemberben jelent meg legújabb regénye, "én a közéletben jelen vagyok a műveimmel".

"Hetvenöt éves vagyok, nincsen nagyon sok időm, még tele a koffer, ahogy Bartók Béla mondta, küzdök az időért, harcolok azért, hogy nyugodtan leülhessek és dolgozhassak" - nyilatkozott.

Kertész Imre szerint ezzel kapcsolatos "berlini létezése". Szavai szerint idegen környezetben az ember nyugodtabb, kevésbé izgatják a történések. Ha viszont "itthon" lenne, felizgatná magát, napokig-hetekig kiesne a munkából és olyan dolgokkal foglalkozna, amelyekkel "talán" nem neki kellene foglalkozni - mondta, kiegészítve ezt azzal, hogy napi kapcsolatban van Magyarországgal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek