Palesztin elnökválasztás lesz az idén
Jasszer Arafat palesztin elnök csütörtökön közölte, hogy a jövő év elejéig a már meghirdetett parlamenti és helyhatósági választásokon kívül elnökválasztást is tartanak.
Dátum: 2002-05-23 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:14.873472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Télen az általános választásokon kívül elnökválasztást is tartunk" - jelentette ki Arafat a Reutersnek adott interjújában. A palesztin elnök szerint a helyhatósági választások megrendezésére még az idei év vége felé sor kerül.
Arra a kérdésre, hogy a választások megtartásának továbbra is feltétele-e az izraeli kivonulás a megszállt területekről, Arafat nemmel válaszolt, de hozzátette: "Remélem, hogy az izraeli hadsereg addigra elhagyja területeinket, és így szabadon rendezhetünk majd választásokat Palesztinában."
A palesztin vezető a múlt szerdán jelentette be, hogy a Palesztin Hatóság megreformálása keretében fél éven belül általános és helyhatósági választásokat kíván rendezni. Két nappal később úgy módosította bejelentését, hogy addig nem lesznek választások, amíg az izraeli hadsereg el nem hagyja az általa megszállt ciszjordániai és Gázai övezetbeli területeket.