Saját kezükbe vették sorsukat a sertéstartók
A Magyar Sertéstartók Szövetsége (Sertésszövetség) néven önálló érdekképviseletet alakítottak pénteken Kecskeméten a sertéstenyésztő és -hízlaló mezőgazdasági termelők.
Dátum: 2004-04-23 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:53.657466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sákán Antal, a tömörülés megválasztott országos elnöke elmondta, hogy a szövetség legfontosabb célja a magyar sertéstartók hatékony érdekvédelme, ezen belül egységes piaci fellépés a jobb értékesítési ár elérése érdekében.
Közölte: el szeretnék érni, hogy a magyar sertéstartók a lehető legrövidebb időn belül ugyanolyan áron tudják leadni jószágaikat, mint a nyugat-európai sertéstartók. A magyar árak ugyanis jelenleg kilónként 50 forinttal maradnak el az uniós átlagártól.
Célkitűzéseik között szerepel, hogy a termelők tulajdonrészt szerezzenek a feldolgozó üzemekben, illetve önálló feldolgozót hozzanak létre.
Sákán Antal közölte: Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ígéreteit bírják arra vonatkozóan, hogy a szaktárca erkölcsi és anyagi támogatással, nem utolsó sorban hitelgarancia biztosításával segíteni fogja a tömörülést.
Elmondása szerint a kecskeméti tanácskozáson az ország minden részéből összegyűlt egyéni sertéstartókon kívül családi vállalkozások, részvénytársaságok, kft-k, mezőgazdasági szövetkezetek képviselői vettek részt. Az ország 26 termelői csoportja közül 17 képviseltette magát. Köztük az ország legnagyobb termelői csoportja, a 11 milliárd forintos árbevételű, de megközelítőleg 300 ezer hízó-sertést előállító Alföldi Sertéstartók, valamint a 40 ezer hízó-sertéssel rendelkező kaposvári, illetve a 20-30 ezer sertést tartó Zala megyei érdekeltségű termelői csoport.
Az elnök közlése szerint a szövetség alapítói együttesen megközelítően 1 millió darab hízó-sertést tartanak.
Sákán Antal elmondta: a szövetség nyitott, a céljaikkal egyetértő gazdálkodók jelentkezését elfogadják.
MTI - fideszfrakcio.hu