Nemzeti Petícióval az európai Magyarországért
A Fidesz által kezdeményezett nemzeti petíció annak a kifejezése, hogy "kitartunk a rendszerváltoztatás eredeti céljai mellett, azaz szabadságra, biztonságra van szükségünk" - mondta Orbán Viktor pénteken Pécsett.
Dátum: 2004-04-24 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:54.879274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szabadsággal nincs nagy gond, de a biztonság helyett eluralkodott a bizonytalanság, hétköznapjainkat veszély fenyegeti" - hangsúlyozta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke nagygyűlésén. Az államadósság folyamatosan növekedéséről úgy fogalmazott: "lassan közelítünk ahhoz a gödörhöz, amelybe a rendszerváltáskor hagytak az akkori vezetők és ahonnan sikerült kiverekednünk magunkat". "Nem megy jól az ország gazdasága, az eredmények azóta kedvezők, mióta a statisztikai hivatal első három emberét eltávolították a helyéről" - húzta alá. Orbán Viktor kiemelte: a Fidesz nem azért kezdeményezett nemzeti petíciót, hogy népszavazást csikarjon ki, hanem azért, hogy kéréseinek kellő súlyt adjon, egyben megmutassa: a választók akaratának kinyilvánítása nem merül ki a négyévenként esedékes választásokban. Elmondta: jó esély van a petícióhoz egymillió aláírás összegyűjtésére. A volt kormányfő kijelentette, a petícióban szereplő feltételek megvalósulása az ország európai uniós csatlakozásának előfeltétele, csak a megfelelő kormányzati intézkedések szavatolhatják az unióban a nemzet jólétének megteremtését. Kijelentette: Magyarországot az unióban a munka teszi jómódú országgá, ezért munkaközpontú, a munkát megbecsülő rendszert kell építeni. A Munka, otthon, biztonság címet viselő aláírásgyűjtéssel a tartós gyógyszerár-csökkentés mellett a privatizáció leállítását, a lakástámogatás korábbi rendszerének visszaállítását és a gazdák nagyobb támogatását követeli a Fidesz, valamint azt, hogy az energiaár-emelés ne haladja meg az évi öt százalékot.
MTI - fideszfrakcio.hu