Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százötvennégy áldozat Koreában

Legkevesebb 154 halottja van az észak-koreai Rjongcsonban történt vonatszerencsétlenségnek - közölte szombaton a mentési munkálatok észak-koreai felelőse.


Dátum: 2004-04-24 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:55.805540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Legalább 154 személy, köztük 76 iskolás lelte halálát a rjongcsoni pályaudvaron csütörtökön történt vonatrobbanásban" - idézte Dzsang Szong Gun szavait az Új Kína hírügynökség, majd forrásmegjelölés nélkül hozzátette, hogy a sérültek száma meghaladja az 1300-at. Észak-Korea szombaton ismerte el hivatalosan a robbanást. Diplomaták és humanitárius szervezetek tagjai indultak szombat reggel az észak-koreai fővárosból, Phenjanból a szerencsétlenség színhelyére, ahol jelen van a kínai hírügynökség tudósítója. A külföldi újságírók többsége nem juthat be az elzárkózó Észak-Koreába, s közülük sokan a kínai határhoz közeli Rjongcsontól húsz kilométerre lévő kínai Tantungból (Dandong) követik a fejleményeket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek