Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ökumenikus istentisztelet a debreceni református konferencián

A debreceni Református Nagytemplomban szombaton délelőtt ökumenikus istentisztelettel folytatódott a Közös múlt és közös jövő: szellemi kézfogás az egyesült Európáért konferencia.


Dátum: 2004-04-24 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:57.057631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az európai uniós csatlakozás jegyében rendezett konferencia keretében tartott ökumenikus istentiszteleten ott volt Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke és Jürgen Köppen nagykövet, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetője is. Bosák Nándor római katolikus megyéspüspök arról beszélt, hogy "az apostolok az evangélium örömhírével kiléptek egy nemzeti közösségből és a világ felé fordultak". Keresztes Szilárd görög katolikus megyéspüspök meditációjában arról szólt, hogy az európai uniós csatlakozással ismét nagy történelmi forduló előtt állunk. Kijelentette: nem megyünk üres kézzel Európa felé, visszük magunkkal nemzetünk értékeit. Bozorády Zoltán evangélikus püspökhelyettes felidézte, hogy egyesek szerint lassan vége a kereszténységnek Európában. "Ezt nem tudom, de azt igen, hogy az egyház egyház marad, s minden körülmények között érdemes Jézus Krisztusra figyelni" - mondta. Árdeleán Pál román ortodox püspöki vikárius, a magyarországi román ortodox megye köszöntését tolmácsolta, s arról beszélt, hogy "az emberek közötti béke kezdete a szívekben lévő béke". Bölcskei Gusztáv református püspök arról szólt, "ha nem testvéreinket keressük vagy elvitatjuk egymástól múltunk, nyelvünk, kultúránk, hitünk jogát, akkor nem tudunk semmi újat felmutatni". A püspök figyelmeztetett rá, hogy közös európai jövőnk csak akkor lesz emberséges, ha hitünk, emberségünk határain belül maradunk. A közös múlt és közös jövő: szellemi kézfogás az egyesült Európáért rendezvénysorozat szombaton délután a Debreceni Egyetemen kerekasztal-konferenciával folytatik, majd zárónyilatkozat elfogadásával fejeződik be.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek