Rakéták csapódtak Bagdadba
Legkevesebb tizenegy iraki meghalt és mintegy harmincan megsérültek, miután rakéták vagy aknagránátok csapódtak be szombaton az iraki főváros síita negyedének zsúfolt piacterére - közölték szemtanúk és kórházi források.
Dátum: 2004-04-24 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:57.960610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szemtanúk szerint legalább két lövedék érte a Szadrváros nevű negyed baromfipiacát, s azok egyike egy gáztartályt talált el, nagy robbanást okozva. A közeli kórház igazgatója azt mondta, több sérült állapota válságos. Egyelőre nem tudni, kik voltak a támadók.
MTI - fideszfrakcio.hu