Letartóztatott pénzügyminiszter
Korrupció vádjával letartóztatták Chris Kuruneri zimbabwei pénzügyminisztert, az első magas rangú tisztségviselőt, akire a Robert Mugabe elnök által indított korrupcióellenes kampányban lesújtottak.
Dátum: 2004-04-24 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:58.841769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénzügyminisztert szombaton kora reggel vették őrizetbe azzal a váddal, hogy több mint 6 milliárd zimbabwei dollár (1,38 millió USA dollár) értékben üzletelt külföldi valutákkal. A rendőrség szóvivője szerint korrupció címén fognak vádat emelni ellene. A hararei televízió szerint azután indult vizsgálat a pénzügyminiszter, Mugabe elnök kormányzó pártja, a ZANU-PF központi bizottságának tagja ellen, hogy egy dél-afrikai újságcikk szerint házépítésbe fogott a dél-afrikai Fokváros üdülőhelyén. A zimbabwei kormány januárban indított hadjáratot a korrupció ellen, amelyet Mugabe elnök ellenfeleinek állítólagos szabotázsakcióival együtt tesz felelőssé az ország gazdasági bajaiért, az üzemanyag-, élelmiszer- és devizahiányért.
MTI - fideszfrakcio.hu