Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Véget ért a debreceni konferencia

Egy az országhatárokon átnyúló régió népei számára fontos annak tudatosítása, hogy csak nyitottságuk révén lehetnek olyan erősek, hogy fölöslegessé válik az egymástól való félelmük - jelentette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök szombaton Debrecenben.


Dátum: 2004-04-24 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:59.772901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Közös múlt és közös jövő: szellemi kézfogás az egyesült Európáért elnevezésű konferencia záró kerekasztal-tanácskozásán az államfő méltatta a cívis városnak a nyelv, a magyar művelődés- és művészettörténet, valamint a magyar politikai kultúra formálásában betöltött jelentős, történelmi szerepét, s kijelentette: Debrecen fogékony maradt az európai szellemiség újdonságai iránt. "Nem a behódolás, hanem a befogadás gyakorlatát követte: Debrecen szelleme integrálta, magához hasonlította Európa újdonságait. Mindez ma is minta lehet" - mondta a köztársasági elnök. Mádl Ferenc a továbbiakban arról beszélt, hogy a kultúra világában azok a nemzeti törekvések, amelyek a saját hagyományok védelmét célozzák, egyetemes érdekeket fejeznek ki, s ebből a szempontból nincs nagy és kis nemzet. "Az Európai Unióhoz most csatlakozó államok többsége, de maga az a régió, amelybe Debrecen is tartozik, sajátos kulturális génbankot jelent. Nagyon kell vigyáznunk arra, hogy az integráció ne önfeladás legyen, az idáig megmentett örökség ne essen áldozatul a most kezdődő változásoknak" - tette hozzá. Mádl Ferenc ugyanakkor figyelmeztetett rá: egyetlen pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy a magyar kultúráért mi, magyarok vagyunk a felelősek, azt semmiféle uniós támogatás, vagy akár UNESCO-segítség nem fogja helyettünk megőrizni. A köztársasági elnök végezetül kijelentette: nyitottnak kell lenni és alkalmazkodni kell, tanulni és magunkba építeni minden újat, hogy örökségünk gazdagodjon. "Ennek a gazdagságnak a biztonságát kell megosztanunk másokkal", s ezt fejezi ki a debreceni találkozó - mondta Mádl Ferenc. Jürgen Köppen olyan értékközösségnek nevezte az Európai Uniót, amelyben "a múltba nyúló értékek a jövőbe mutatnak". "Az EU nem csupán gazdasági együttműködést jelent, hanem olyan értékeket, mint a szolidaritás, a szabadság, a tolerancia, a demokrácia" - tette hozzá az Európai Bizottság budapesti delegációjának vezetője. Jürgen Köppen hangsúlyozta: az unió "egységesség a sokszínűségben". "Az Európai Unió még egyetlen nemzeti identitásnak, egyetlen kultúrának nem ártott, sőt szélesítette azok megjelenését" - mondta Jürgen Köppen Debrecenben. A szellemi élet magyar, szlovák, román és ukrán képviselőinek részvételével megtartott konferencián a határ menti országok budapesti nagykövetségeinek képviselői egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy Magyarország és Szlovákia EU-csatlakozása új távlatokat nyit a regionális együttműködésben, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy Románia és Ukrajna is mielőbb az unió tagjává váljon. A konferencián kifejtették a csatlakozással kapcsolatos álláspontjukat a tudományos-, az irodalmi és a művészeti élet, az egyházak, valamint a közéleti szféra jeles hazai és külföldi képviselői. A konferencia résztvevői a tanácskozás végén várhatóan zárónyilatkozatot fogadnak el, amelyet Mádl Ferenc jelenlétében Imre László, a Debreceni Egyetem rektora és Bölcskei Gusztáv, tiszántúli református püspök lát majd el kézjegyével.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek