Szertefoszlott ciprusi remények
A ciprusi görögök nagy többsége elutasította a sziget újraegyesítésére kidolgozott ENSZ-tervet a szombati népszavazáson és ezzel szertefoszlottak azok a remények, hogy a 30 éve megosztott szigetország két része együtt, egységes államként lép be az Európai Unióba május 1-jén.
Dátum: 2004-04-24 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:00.623529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szavazófülkék kijáratánál végzett felmérések, az exitpollok szerint a ciprusi görögöknek körülbelül a 75 százaléka (az egyik felmérés szerint 78 százaléka) szavazott nemmel a világszervezet újraegyesítési tervére. A törökök lakta Észak-Cipruson ugyan a szavazópolgárok 60 százaléka voksolt az újraegyesülésre, ám az ENSZ-terv sikeréhez mindkét országrészben az igen-szavazatok győzelmére lett volna szükség. Az első részeredmények magyar idő szerint 18 óra körül várhatók, de a közvélemény-kutatók szerint a prognózisok annyira egyértelműek, hogy a végeredmény nem térhet el számottevően. Az ENSZ újraegyesítési tervének kudarca azt jelenti, hogy csak a nemzetközileg elismert, görögök lakta Ciprusi Köztársaság válik az Európai Unió tagjává 2004. május 1-jén, kilenc másik országgal együtt.
MTI - fideszfrakcio.hu