Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A polgári oldal szerint nincs szükség további privatizációra

Orbán Viktor véleménye szerint nehezen képzelhető el konszenzus az új kabinet és a leköszönő kormányzat között a gazdaság néhány alapvető kérdésében.


Dátum: 2002-05-23 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:15.871920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyvezető kormányfő csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatóján beszélt erről a felújított Sándor-palotában, amelyet az elmúlt négyéves ciklus egyik szimbólumának nevezett.

Bejelentette, hogy a kabinet utolsó, csütörtöki ülésén döntenek a Sándor-palota nagyközönség előtti megnyitásáról.

Utalt arra, hogy a nyugati civilizáción belül Magyarországon uralkodik egyedül az a - szavai szerint - képtelen helyzet, hogy a végrehajtó és a törvényhozó hatalom, illetve a fölöttük álló köztársasági elnök egy épületben foglal helyet.

Szerinte a Sándor-palota újjáépítésével ez a korszak, ha a következő kormány is úgy akarja, véget érhet, és mindennek meglesz a helye nem csak jogi, hanem fizikai értelemben is.

A gazdaságpolitikát tekintve Orbán Viktor nagy vitákat jósolt a kormány és az ellenzék között az infláció, az állami vagyon és az árszabályozás ügyében. Mint mondta, az új kabinetnek nem olyan fontos az infláció ügye, mint a távozó kabinetnek volt.

Az állami vagyon kérdésköre kapcsán azt húzta alá, hogy a polgári oldal szerint semmi szükség további privatizációra.

- Semmilyen jelentős állami vagyon eladását nem tartjuk szükségesnek - fogalmazott, így szerinte nem szabad privatizálni a Magyar Villamos Műveket, a Dunaferrt, a Paksi Atomerőművet.

Elképzelhetőnek nevezte, hogy az ellenzéknek a jövőben fel kell állítania egy, a nemzeti vagyon védelmét szolgáló bizottságot.

Minősítése szerint ugyancsak nagy véleménykülönbség mutatkozik a két oldal között az árszabályozás kérdésében. Mint mondta, egyáltalán nem mindegy, hogy a liberalizációból következő terheket milyen arányban osztják el. Véleménye szerint például a gázliberalizáció elviselhetetlen gázáremelést jelenthet majd.

Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a távozó kabinet az utóbbi időszakban nem vállalt olyan kötelezettségeket, amelyek túllépnék a költségvetési kereteket. Ez - mint aláhúzta - igaz a konkrét kiadásokra és a garanciavállalásokra is.

Orbán Viktor úgy látja, ha a kormányra kerülők komolyan gondolták, amit a választási kampányban mondtak, akkor ezeket a döntések üdvözölniük kell.

- Azt mondták, hogy folytatni akarják, amit mi elindítottunk. Ezek a döntések azt folytatják - szögezte le, hozzátéve, hogy az irányok nem újak.

A halálbüntetéssel összefüggésben tett korábbi nyilatkozatára vonatkozó kérdésre Orbán Viktor azzal reagált, hogy kijelentése körül nem értelmes vita, hanem megbélyegzés zajlik.

Kifejtette, hogy a halálbüntetéssel összefüggésben, a móri tragédia nyomán megváltozott az álláspontja. Mint közölte, fontolóra kell venni, hogy helyes dolog-e a halálbüntetés bevezetésétől eleve elzárkózni.

Orbán Viktor a jelenlegi alkotmányos helyzetet a halálbüntetés kapcsán nem Isten által elrendeltnek tartja, hanem olyannak, amelyet érdemes újra végiggondolni.

Szólt arról, hogy a következő négy évben aktív parlamenti és nemzetközi pártpolitikai szerepre készül, s ezen kívül - mint mondta - a Magyarországon kialakult polgári világ is kötelezettségeket ró rá.

- Feladatom, hogy ennek a polgári világnak az intézményes államéleten kívül igyekezzek minél több szellemi, intellektuális és politikai erőt összegyűjteni a szervezéssel, programadással, részvétellel - fogalmazott a politikus.

A polgári mozgalomra vonatkozó felvetésre úgy reagált, hogy mozgalmakat nem lehet "felülről létrehozni".

- Azok vagy vannak, vagy nincsenek. Magyarországon ma vannak - tette hozzá.

Értékelése szerint a magyarországi polgári világot képviselő több millió embernek elementáris igénye van arra, hogy politikailag is megszervezze saját magát.

Mint mondta a mozgalomnak nincs vezetője, személyiségei vannak. Elismerte, hogy a polgári Magyarország hívei közül nagyon sokan figyelnek arra, amit ő mond, tesz vagy kér.

Az utcai megmozdulásokkal összefüggésben leszögezte: a jövőben lesznek nagyon nagy, nem kormány által szervezett ünnepségek.

Ezenkívül - mint mondta - lesznek közvetlen politikai akciók is, ha a helyzet úgy kívánja.

- A helyzet akkor kívánja úgy, ha olyan döntések vannak készülődőben, amelyekkel nem értünk egyet, és amelyek súlyosan sértik az ország és az ország polgárainak érdekeit - fejtette ki, megjegyezve: ha lesznek ilyenek, akkor erre lesznek tömegmozgalmi válaszok is.

Az alkotmányos és békés tömegmozgalmi válaszok közé sorolta az utcai gyűléseken kívül az aláírásgyűjtést, a népszavazást.

Orbán Viktor ugyanakkor megjegyezte: abban reménykedik, hogy nem lesz szükség ilyen tömegmozgalmi eseményekre.

- Én abban reménykedem, hogy nem adják el külföldieknek a termőföldet, jogi személyiségű társaságok nem vásárolhatnak magyarországi termőföldet, a családtámogatási rendszert nem fogják lerombolni, nem adnak el olyan nemzeti vagyontárgyat, amelyet nem szabad eladni, nem emelik égbe az árakat bizonyos alapvető szolgáltatások tekintetében - fejtette ki.

Közölte, hogy a hét végén további lépést tesznek a mozgalom szervezése ügyében.

Hipotetikusnak nevezte azt a kérdést, hogy akar-e még egyszer miniszterelnökként tevékenykedni Magyarországon. Leszögezte azonban: a miniszterelnökség eddig sem volt ellenére.

Kapcsolódó elemek