Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor Hűség-díjat vett át Kisorosziban

Orbán Viktor a Nemzeti Társaskör által adományozott Hűség-díjat vett át vasárnap Kisorosziban. A Fidesz elnöke a díjátadás alkalmából elmondta: a nemzet elgyengülőben van, kisebbségbe szorult az országlakosok között. Sokaknak megrendült az élete, bizonytalanság, munkanélküliség és a mindennapokat övező félelem jutott nekik osztályrészül.


Dátum: 2004-04-25 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:05.338768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Márpedig akiknek megrendül a biztonsága az könnyen kiesik a nemzet kötelékéből is" - tette hozzá. Haza, nemzet, közösség, összetartozás talán semmit sem jelent számukra, hiszen úgy találják, hogy saját népük, fajtájuk képtelen az ő családjuk számára megfelelő helyet adó világot építeni - mondta. A jövő feladata a magyar nemzeti erők számára, hogy ezeket a nehéz sorsú embereket visszaemeljék a nemzet közösségébe - fűzte hozzá. A református templomban rendezett ünnepségen elhangzott: a 225 tagot számláló Nemzeti Társaskör kulturális egyesületként 1999-ben alakult. Eddig 22 Hűség-díjat adományozott azoknak a közéleti személyiségeknek, akik munkásságukkal, tevékenységükkel kiemelkedő módon járultak hozzá a magyar nemzet felemelkedéséhez.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek