A kormány sikeres külpolitikát hagy maga mögött
Értékelvű külpolitikát és erőteljes nemzetpolitikát folytatott a most távozó kormány Külügyminisztériuma - összegezte tárcája négyéves tevékenységét Martonyi János csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet Németh Zsolt külügyi államtitkárral közösen tartott, Budapesten.
Dátum: 2002-05-23 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:16.497135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kifejtette, az értékelvűség azt jelentette, hogy nem csupán a körülményekhez igazodtak, hanem a kitörési lehetőségek keresésével próbálták a számukra fontos értékeket megvalósítani.
A nemzetpolitikáról szólva a miniszter rámutatott arra, hogy a kormányzat lényegesen növelte a határon túli magyarságnak nyújtott támogatásokat, intézményesítették a kapcsolattartást a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) keresztül, és a parlament elfogadta a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt.
Elmondta, hogy a Máért valamennyi résztvevőjét meglepték azok az erőteljes kifogások, amelyek a törvényt érték. Hozzátette: ez azt bizonyítja, hogy még mindig van bizalmatlanság a szomszédos országokban Magyarországgal és a magyarsággal szemben. Hangsúlyozta, a térségben ezért mindenkinek fokozottan figyelemmel kell lennie mások érzékenységére.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország számára létfontosságú a délkelet-európai stabilitás, aminek megteremtéséhez magyar részről is jelentős mértékben hozzájárultak.
Szintén kiemelten fontosnak nevezte Martonyi János a magyar-orosz kapcsolatok alakulását. Rámutatott arra, hogy az utóbbi időben átalakulóban van Oroszország kapcsolata az euroatlanti térséggel és a NATO-val.
Az észak-atlanti szövetséggel kapcsolatosan megjegyezte: az is átalakulóban van az Oroszországgal való szorosabb együttműködés, valamint a bővítés nyomán, de értékei állandóak, beleértve a szerződés ötödik cikkelyét, amely a tagállamok biztonságát szavatolja.
Magyarország európai uniós felkészüléséről szólva Martonyi János arról számolt be, hogy a közösségi vívmányok átvétele, a jogharmonizáció területén a munka túlnyomó részét elvégezték.
Emlékeztetett arra, hogy a kormányzati ciklus első másfél évében lassan haladtak a csatlakozási tárgyalások, áttörés 2001 közepén történt.
Jelezte, hogy az új kormány integrációs politikáját a most ellenzékbe kerülő erők támogatni fogják, mint mondta, a közös célok, az egyetértés mentén. Az együttműködésért cserébe ugyanakkor azt kérte, hogy a politikai erők fejezzék be a választási kampányt.
Martonyi János elmondta, hogy pénteken találkozik a tárca várományosával, Kovács László külügyminiszter-jelölttel, a hivatalos átadás-átvétel pedig a minisztériumban hétfőn történik meg.
Németh Zsolt külügyi államtitkár úgy vélekedett, a kormány sikeres magyar külpolitikát hagy maga mögött. Felhívta a figyelmet arra, hogy öt új magyar konzulátus nyílt az
elmúlt négy évben. Úgy vélte, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalának jobb helye volt a Külügyminisztériumba integrálva, mint a Miniszterelnöki Hivatalba, ahogy az az új kormányzati struktúrában lesz. Hozzátette ugyanakkor: minden kormánynak joga van eldönteni, hogy milyen szerkezetben kíván működni. Üdvözölte Németh Zsolt, hogy az új kormány sem kívánja megvonni a támogatást az erdélyi magyar egyetemtől.
A kedvezménytörvényről szólva hangsúlyozta, a jogszabályt csak a határon túli magyar kisebbség egyetértésével szabad módosítani. Kijelentette: bízik abban, hogy az Orbán Viktor magyar és Adrian Nastase román kormányfő által a kedvezménytörvény végrehajtásáról kötött megállapodást nem fogja az új kormány módosítani.
Kérdésre válaszolva Martonyi János cáfolta, hogy negyven új munkatársat vettek volna fel az utóbbi napokban a minisztériumba, ahogy azt Kovács László szerdán a külügyi bizottságban mondta, értesüléseire hivatkozva.
Kifejtette, nem történt létszámbővítés, sem semmilyen "rendkívüli mozgás". Megjegyezte, hogy bizonyos mozgások mindig is voltak folyamatosan a Külügyminisztérium és a közigazgatás többi intézménye között.
A kinevezésekkel kapcsolatosan - amelyekről Kovács László szintén említést tett - leszögezte, hogy új nagyköveteket az idén nem neveztek ki.