Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alpolgármesternek választható Szegeden egy elítélt?

Elfogadhatatlannak tartják az ellenzéki pártok, hogy egy közokirat-hamisítás kísérlete miatt jogerősen elítélt képviselő önkormányzati tanácsnokként reprezentálja Szeged városát politikai és szakmai kérdésekben.


Dátum: 2004-04-26 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:08.365464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kalmár Ferenc, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, valamint Kovács Kálmán, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Csongrád megyei elnöke tegnap bejelentették: arra szólítják fel Pászti Ágnest, hogy mihamarabb mondjon le mindkét megbízatásáról. A két politikus elmondta, követelésükhöz csatlakoztak a Fidesz, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület megyei szervezetei is.

Elvárják, hogy Botka László szegedi polgármester, az MSZP Csongrád megyei elnöke színt valljon a tanácsnok ügyével kapcsolatban. Közismert, hogy pártja együttműködési megállapodást kötött a Centrum párttal, amelynek megyei elnöke Pászti Ágnes. A választási szerződésük értelmében alpolgármesteri poszt illette volna meg a képviselőnőt, de miután az ügyészség vádat emelt ellene, úgy döntöttek, hogy tanácsnokként dolgozhat az önkormányzatnál, mindaddig, amíg az ügye jogerősen le nem zárul.

Azt csak sejteni lehet, hogy a közgyűlésen napirenden szerepel majd Pászti jelölése az alpolgármesteri posztra. A jogerős bírósági ítélet okán a helyi napilap munkatársa ugyanis megkérdezte Botkától: megválasztják-e Pásztit alpolgármesternek, mire ő azt felelte: erről a testület dönt.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek