Már megint szavazatokat vásároltak a szocialisták
Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke közleményben szólította fel a cigányságot: minden törvényes eszközzel adjon hangot a kormány romapolitikájával való elégedetlenségének. Az alföldi regionális kampánygyűlésen elhangzottak szerint az áram visszakapcsolásával igyekeznek voksokat gyűjteni az MSZP nevében.
Dátum: 2004-04-26 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:09.295524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Különös jótékonykodási gyakorlatról kapott hírt a Lungo Drom elnöke, Farkas Flórián. Mint elmondta, a karcagi cigány kisközségi önkormányzat elnöke hét végi kampányrendezvényükön arról számolt be: anélkül kapcsolták vissza a villanyt egyes családoknál, hogy a számlahátralékukat törlesztették volna. Egy ismeretlen férfi azt közölte velük, az MSZP intézkedett, cserébe nem kell mást tenniük, mint a pártra szavazni az európai parlamenti választáson.
Farkas közölte: a hírek szerint más településeken is előfordult ilyesmi. A szervezet vizsgálatot indít az igazság kiderítésére. Mint mondta, a hazai cigányság soha nem volt ilyen mélyponton, mint most, s félő, hogy az európai csatlakozás legnagyobb vesztese lesz. Rámutatott: több ezer család maradt áram és gáz nélkül, és ez már nem csak cigánykérdés. Ha nem történik azonnal intézkedés, számuk ugrásszerű növekedése várható.
A cigány munkanélküliség 70-90 százalékos - vonta meg a Lungo Drom kampánykörútjának félidejében az országjárás mérlegét, hozzátéve azt is: vitathatatlan a magát szocialistának nevező kormány felelőssége abban, hogy a helyzet idáig fajult, ugyanis ígérgetésen kívül a Medgyessy-kabinet mást nem tett a nyomor eszkalálódása ellen. Éppen ezért fontos, a cigányság ne hagyja, hogy kihasználják nyomorúságát, és olyanokat támogasson az EP-választásokon, akik valóban akarnak és képesek is tenni társadalmi felemelkedésükért - szögezte le.
A Magyar Nemzet lapzártig az esettel kapcsolatban sem Ivancsik Imrét, az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnökét, sem Jauernik István alelnököt nem tudta elérni.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu