Az EU volt főtárgyalója szerint türelmesnek kell lenni az új tagokkal
Az EU-nak türelmesnek kell lennie az új tagországokkal, időt kell hagynia nekik arra, hogy meg tudjanak birkózni a csatlakozás következményeivel - állapította meg egy hétfőn közölt nyilatkozatában az Európai Bizottság volt bővítési főigazgatója.
Dátum: 2004-04-26 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:10.749198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eneko Landaburu, aki jelenleg a bizottság külkapcsolatokkal foglalkozó főigazgatóságát vezeti, a La Libre Belgique című belga napilapnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy ha az unióban "élcsapatok" jönnek létre, azokba az új tagállamokat is be kell vonni.
Utalva arra, hogy a csatlakozók egy részét "atlantistának" tartják, hozzátette: ezek az országok "meg fogják érteni, hogy érdekeik leghatékonyabb védelmét az szolgálja, ha ambiciózus európai integrációs politikát folytatnak".
A bizonyos területeken a többieknél gyorsabban haladó "élcsapatok" elképzelését a főigazgató is el tudja fogadni, de csak két feltétellel. Egyrészt ezekben megfelelő számú tagországnak kell részt vennie ahhoz, hogy a kezdeményezések hitelesek legyenek.
Másrészt az ilyen csoportoknak nyitottaknak kell maradniuk bármely olyan tagállam előtt, amely a későbbiekben csatlakozni kíván hozzájuk.
Landaburu, aki a bizottság nevében három éven át irányította a csatlakozási tárgyalásokat, elmondta, hogy kétszer támadtak komolyabb kételyei a folyamat sikerét illetően. Először 2000 első felében, amikor erőteljes csalódottságot és türelmetlenséget érzékelt ezzel kapcsolatban a tagjelöltek részéről. Jacques Chirac francia államfő és Helmut Kohl akkori német kancellár ugyanis egyeseknek közülük azt ígérte, hogy már 2000-ben az unió tagjai lesznek.
A másik ilyen alkalom a tárgyalási folyamat sorsdöntő záró szakasza volt - nem sokkal a 2002. decemberi koppenhágai csúcs előtt -, amikor Lengyelország több kérdésben nagyon kemény álláspontra helyezkedett. "Volt egy pillanat, amikor azon gondolkodtam, nem fog-e széthullani az egész" - mondta.
Landaburu szerint Bulgáriát és Romániát leszámítva a tagjelöltek felkészültsége között nem voltak olyan nagy különbségek, amelyek indokolttá tették volna, hogy több csoportban vegyék fel őket. De az alapvető probléma ettől függetlenül is fennállt volna, mert az uniónak nem sikerült eléggé elmélyítenie az integrációt a bővítés előtt. "A családiasság érzését már tizenötös körben elveszítettük" - jegyezte meg.
A főigazgató szerint az integráció következő lépéseit a kül- és védelmi politikában kell megtenni. Ez azonban időigényes folyamat lesz, "mert a nagyobb tagországok a külpolitika lényegbevágó területein nem akarják megosztani szuverenitásukat". Az iraki háború ebből a szempontból "rettenetes törést" okozott - állapította meg Landaburu.
MTI - fideszfrakcio.hu