A napokban kézbesítik a visszamenőlegesen megemelt nyugdíjakat
A januárig visszamenőleges 4,5 százalékos nyugdíjemelést ezekben a napokban kapják kézhez az érintettek, júniustól pedig már a megemelt összeget folyósítják számukra - közölte Harrach Péter leköszönő szociális és családügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2002-05-23 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:16.828078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a visszamenőleges emelésben részesülők száma meghaladja a 2,7 milliót.
A miniszter elmondta, hogy a társadalombiztosítási alapban a 4,5 százalékos emelésnek 65 milliárd forintos kihatása lesz, amelyből 27 milliárd forintot tesz ki a visszamenőleges kifizetés.
Januárban a fogyasztói árnövekedést 5 százalékosra, az átlagkereset növekedését pedig 8,4 százalékra tervezték, az ennek alapján kiszámított 6,7 százalékos nyugdíjemelést a kormány további 3 százalékkal növelte.
Harrach Péter a pótlólagos emelés szükségességét azzal indokolta, hogy a fogyasztói árak várhatóan 5,5 százalékkal, ezen belül a nyugdíjas fogyasztói kosár 6 százalékkal, a nettó átlagkereset pedig 15 százalékkal növekszik az előrejelzések szerint. Ezek figyelembevételével döntöttek a visszamenőleges 4,5 százalékos nyugdíjemelés mellett.
Harrach Péter úgy vélekedett: ha az új kormány betartja ígéreteit, az infláció a tervezettnél magasabb lesz, ezért valószínűleg novemberben újabb kiegészítő nyugdíjemelés válik szükségessé.
Az új kormány programjában szereplő egyszeri 19 ezer forintos juttatásról szólva hangsúlyozta: az Orbán-kormánynak nincs 52 milliárd forintos tartozása a nyugdíjasok felé, hiszen az elmúlt négy évben összesen mintegy 76 milliárd forinttal adtak többet a törvényi kötelezettségek alapján járó összegnél.
Újságírói kérdésre válaszolva Harrach Péter kifejtette: a szociális és családügyi tárca Egészségügyi Minisztériummal történő összevonása "nem jó üzenet a társadalom számára", mert azt jelenti hogy nem kiemelten fontos a családok ügye az új kormány számára.
Hozzátette: az összevonás ténye önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy elhanyagolják a szociális és családügyi területet. Véleménye szerint erre inkább a kormányprogramból lehet következtetni, amelynek a szociális terület esetében gyakorlatilag nincsen mondanivalója, a családpolitika helyett pedig szegénypolitikát jelenít meg.