Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pászti Ágnes levonhatná a megfelelő következtetéseket

A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy szegedi politikust a független magyar bíróság jogerős büntetőítéletében elmarasztalt volna - mondta Kalmár Ferenc önkormányzati képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-04-26 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:11.646754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Elvárjuk, hogy Pászti Ágnes, a szegedi önkormányzat kulturális tanácsnoka vonja le a megfelelő következtetést és mondjon le tisztségéről - jelentette ki a szegedi közgyűlés MDF-MKDSZ frakciójának tagja, utalva a Centrum-párti politikus ügyében született jogerős bírósági ítéletre.

A polgári oldal azt kéri Botka László polgármestertől, hogy ne kívülállóként nyilatkozzon, hiszen az ügyben egyik koalíciós partnerének vezetőjéről van szó, ráadásul egy olyan személyről, akit ő javasolt vezető önkormányzati tisztségviselőnek.

Kalmár Ferenc véleménye szerint, a polgármesternek kötelessége lenne rendkívüli közgyűlést összehívnia az ügy kapcsán, hiszen az elmúlt héten egy önkormányzati cég vezető tisztségviselőjének leváltása kapcsán ugyanezt megtette. A képviselő úgy látja, ha Pászti Ágnes lemondása nem történik meg a morális és etikai felelőséget Botka Lászlónak kell viselnie. A képviselő újságírói kérdésre elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy az ügyben előterjesztést nyújtanak be, melyben a tanácsnok lemondását követelik.

A két évvel ezelőtti országgyűlési választások során Makón a Centrum Párt jelöltjének nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 750 kopogtatócédulát. A problémát úgy próbálták orvosolni, hogy a Magyar Autósok Pártja jelöltjének 79 darab céduláján javítófestékkel áthúzták az eredeti nevet és ráírták a centrumos jelölt nevét.

Az ügyben elsőfokon eljáró Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság ítélete szerint az első rendű vádlott, Pászti Ágnes, a Centrum Párt szegedi gesztora, a szegedi önkormányzat jelenlegi tanácsosa kezdeményezte a cédulák kijavítását. A bíróság a vádlottat közokirat hamisítás kísérletéért bűnösnek mondta ki és 126 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság az első fokon hozott ítéletet helyben hagyta, így az jogerőre emelkedett.

Forrás: Tiszaportál

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek