Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elárult gazdák: a kormány inkább a külföldieknek és a spekulánsoknak kedvez

A kormány elárulta a magyar gazdákat, amikor a külföldieket illetően szélesebb körben és többeknek biztosít földvásárlási lehetőséget, mint ami a csatlakozási szerződésből fakad - hangzott el Turi-Kovács Béla és Glattfelder Béla, a kormány földtörvénymódosító javaslatát értékelő sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-04-26 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:13.786371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Turi-Kovács Béla úgy kommentálta a parlament elé kerülő javaslatot, hogy az "két év hosszú tehetetlenkedése és szándékoltan elkövetett hibái után megkoronázza" a Medgyessy-kormány mezőgazdaság terén nyújtott teljesítményét. Turi-Kovács Béla szerint a tervezett jogszabály annak a kormányváltást követő földtörvény-módosításnak a szellemét követi, amely az elővételi jogról szóló szabályozót úgy változtatta meg, hogy a gazdákat a bérlők minden tekintetben megelőzik.

Glattfelder Béla azt hangsúlyozta, hogy "ez a törvény elárulja a magyar gazdákat és a magyar gazdák érdekeit, mert nem védi meg a termőföldtulajdont olyan mértékben, amilyen mértékű védelemre a csatlakozási szerződés lehetőséget adna". Mint mondta, a kormány a 7+3 éves átmeneti időszakot illetően lerontja azokat a kedvezményeket, amelyeket a csatlakozási szerződésben sikerült elérni. "Ez a törvény gerjeszti a termőföld-spekulációt és a korrupció melegágya lesz" - tette hozzá.

Glattfelder Béla arra emlékeztetett, hogy a korábbi szabályozás értelmében csak azok juthattak termőföld birtokába Magyarországon, akik a földvásárlás előtt három évig jogszerűen Magyarországon tartózkodtak, ezalatt az idő alatt mezőgazdasági tevékenységet folytattak és vállalták, hogy a megszerzett földtulajdont mezőgazdasági termelésre fogják használni. Glattfelder Béla megállapítása szerint a kormány ezeket a feltételeket ebben a törvényben "nem kellő szigorúsággal állapítja meg".

Példaként említette, hogy a módosítás értelmében a föld aranykorona értékének 20 ezerszeresét kellene kifizetnie annak a külföldinek, aki Magyarországon termőföldet vásárol, de azt nem mezőgazdasági művelésre hasznosítja.

Az ellenzéki párt szerint a bírság mellett rögzíteni kell a törvényben, hogy ebben az esetben a Nemzeti Földalapnak lehetősége van a föld visszavásárlására.

"Ha a föld értékesítésére ebből, vagy valamely más okból a tíz éves átmeneti idő lejártát megelőzően kerülne sor, úgy a föld vétel és eladási ára közötti különbözetet a külföldinek be kelljen fizetni egy meghatározott számlaszámra az állam részére - javasolta a fideszes politikus.

Glattfelder Béla hibás konstrukciónak nevezte, hogy a kormány szándékai szerint a földtulajdon ingatlannyilvántartásba való bejegyzésének megtagadása nem érintené a földtulajdon megszerzését.

"A kormány törvényjavaslata nem mondja ki azt sem, hogy semmis az a szerződés, amit a vonatkozó szabályok megsértésével kötöttek meg - mutatott rá a képviselő.

A Fidesz - Glattfelder Béla szavai szerint - mindenképpen ragaszkodik ahhoz, hogy a törvény módosításában elővásárlási jogot biztosítsanak a magyar gazdáknak.

Az Országgyűlés hétfői napirendjén szerepel a földtörvény módosításának elfogadása. Az előterjesztés szerint az európai uniós csatlakozást követően nem vonatkozna a külföldiek magyarországi földvásárlásának hétéves tilalma azokra az uniós állampolgárokra, akik mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, s három éve jogszerűen Magyarországon élnek.

Ezenkívül nem alkalmazható a másodlagos lakóhelyül szolgáló ingatlan megszerzésére vonatkozó ötéves korlátozás azokra az uniós polgárokra, akik legalább négy éve folyamatosan és jogszerűen Magyarországon tartózkodnak, rájuk ugyanis ugyanazok a szabályok érvényesek mint a magyar állampolgárokra.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek