Floralia - tavaszünnep a hét végén Aquincumban
Floralia-ünnep lesz szombaton és vasárnap Aquincumban, az Aquincum Baráti Kör és a Magyar Virágkötők és Virágkereskedők Szakmai Egyesülete szervezésében.
Dátum: 2002-05-24 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:17.474227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A virágzás, a megújulás római istennőjét köszöntő eseménysorozat alkalmából az idén is meghirdették a fiatal virágkötők versenyét. A virág- és növénykompozíciók az antikvitás színvilágával és díszítőművészetével készülnek.
Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az antik Róma életébe, kipróbálhatják a hódító légiósok fegyvereit. A látogatók készíthetnek ékszereket, kerámia tárgyakat, mozaikot, aquincumi emlékérmet és pecsételőt. A résztvevők római kocsin is végighajtathatnak a "fórumon", szurkolhatnak gladiátorok küzdelmének is.
Az egykori pannóniai provincia mindennapjait színészek, pantomimesek elevenítik fel.
Az Aquincumi Múzeum az elmúlt évi ásatásakon a főváros területén előkerült legszebb leleteket bemutató, valamint a tavaszünnepen nyíló Gyermek mindenki (volt) című tárlattal várja a látogatókat.