Elmaradt önkormányzati támogatások
Nógrádi Zoltán az önkormányzatok védelmében intézett kérdést hétfőn a parlamentben. A fideszes honatya elmondta, a korábban beígért támogatások sorra elmaradnak, így több település került kilátástalan helyzetbe, így körzetéből is megemlített jó néhány bajban lévő falut.
Dátum: 2004-04-26 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:17.883934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az alapellátás több településen is komoly gondokkal küzd, és hiába volt a kormányzati ígéret, hogy a központi költségvetési forrásból lehetőség nyílik támogatásra, mindez elmaradt - mondta a képviselő. Hozzátette: aggasztó az is, hogy Baráth Etele nemrég olyan nyilatkozatot tett, amely arra enged következtetni, hogy a regionális rendszer bevezetésének esélyével az önkormányzatok megszűnhetnek.
- Az óvoda, iskola, és a rendelők fenntartása mind rengeteg pénzbe kerül a településeknek, és ha ezeket nem tudja egy önkormányzat biztosítani, akkor a falu megélhetése válik kérdésessé - mondta. Megkérdezte: Mikor vizsgálják felül az önhiki rendszerét, és mit kíván tenni a kormány a települések védelmében.
Lamperth Mónika válaszában azt mondta: komolyan veszik ezeket a kérdéseket, de a képviselő által említett nehéz sorsú települések még nem jelezték, hogy gondjaik vannak.
fideszfrakcio.hu