Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért nem kellett a kormánynak az uniós támogatás?

Hogyan fordulhatott elő, hogy a kormány nem támogatta az Európa Tanácsban azt a javaslatot, hogy az M6-os autópálya bekerüljön a harminc kiemelt legnagyobb európai közlekedési beruházás közé? - kérdezte Manninger Jenő Csillag Istvántól ma a Parlamentben?


Dátum: 2004-04-26 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:18.803300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Manninger Jenő elmondta, hogy Csillag István óriási sikerként értékelte, hogy a magyar megfigyelők lobbizásának köszönhetően az Európa Parlament támogatta az M6-os út bekerülést a harminc kiemelt legnagyobb európai közlekedési beruházás közé, ami 200 - 250 milliárd forintos támogatást jelentett volna hazánk számára uniós forrásból. Mint mondta, mindehhez kellett volna még a Tanács döntése is, amely azonban nem hagyta jóvá a közlekedési beruházást, mégpedig azért, mert a Tanácsban a magyar kormány nem támogatta az M6-os autópálya bekerülését a kiemelt csomagba.

Azóta persze magyarázkodik a kormány, de egy tény: a kormány nem tudta elérni, hogy a tanács is támogassa a közlekedési beruházást, így Magyarország sok tízmilliárd forinttól esett el - tette hozzá a képviselő. Hogy fordulhatott ez elő, miért nem tett meg a kormány minden tőle telhetőt a támogatás megszerzéséért? - kérdezte Manninger Jenő Csillag Istvántól?

Csillag István elmondta, hogy Magyarország nem esett el a támogatástól, és elhárította a kormány felelősségét az ügyben.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek