Alkotmánybírósághoz fordul a PSZÁF
Alkotmányellenesnek tartja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a befektetők és a betétesek fokozott védelméről szóló törvény módosított változatát, ezért alkotmánybírósághoz fordul.
Dátum: 2004-04-26 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:20.235861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az úgynevezett "lex Szász" eredeti, a Parlament kormánypárti többsége által decemberben elfogadott változatát az Alkotmánybíróság Mádl Ferenc kérésére márciusban már vizsgálta. Akkor kimondta, hogy a pénzügyi felügyeletnél átmeneti jogbizonytalanságot jelentene, ha az új vezető megválasztásáig senki sem látná el az elnöki jogköröket. Az Országgyűlés április elején úgy módosította a "lex Szászt", hogy az elnök helyett felügyeleti tanácsra bízná a felügyelet vezetését.
uno.hu - fideszfrakcio.hu