Áder János: A kormánynak nincs oka az elégedettségre
Mivel már a Medgyessy kormány is elkezdte kétéves munkájának értékelését, egyértelműen beszélni kell egy ilyen lakossági fórumon a beváltatlan választási ígéretekről - mondta a borsodi Edelényben hétfőn Áder János.
Dátum: 2004-04-26 20:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:22.044531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciójának vezetője hangsúlyozta, hogy miközben Medgyessy Péter láthatóan nagyon elégedett kormánya eddigi teljesítményével, érdemes számba venni az olyan nem teljesített ígéreteket, amelyeket nem is fognak beváltani. Az ellenzéki politikus ezek között sorolta példaként a kormányfő azon ígéretét, hogy nem lesz gázáremelés; ehhez képest négy alkalommal, összesen több mint 40 százalékkal emelték a gáz árát. Azzal folytatta, hogy Medgyessy Péter ígérte egymillió embernek, hogy ingyenes lesz a gyógyszer a szív- és érrendszeri betegségekben, valamint a csontritkulásban szenvedőknek, "ehhez képest nemhogy ingyenes nem lett, de jelentősen drágultak ezek a gyógyszerek január elsejétől". Szintén a beváltatlan ígéretek között említette, hogy Medgyessy Péter szerint 2004, tehát ez év végéig a Tisza mentén és a Tisza vízgyűjtő területén teljes egészében befejezik az árvízvédelmi töltések, víztározók építését is. Áder János kifejtette, hogy az idei költségvetésben mindössze annyit biztosítottak erre, hogy "ha ilyen tempóban folytatják a munkát, akkor több mint 30 évig fog eltartani ennek befejezése". A Fidesz frakció vezetője elmondta, semmi oka nincs a kormánynak az elégedettségre, az öntömjénezésre, az ünneplésre, hanem hozzá kellene végre fogni ahhoz, hogy a következő két évben legalább a programjának egy részét megvalósítsa, hiszen az már bizonyosan látszik, hogy a teljes programot az idő szűkössége miatt nem tudja befejezni. Arra a kérdésre, hogy az olyan hátrányos helyzetű, leszakadt, elszegényedett, súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő térségnek, mint Edelény és környéke, mit hozhat az uniós csatlakozás, Áder János azt mondta, hogy a csatlakozás "csak" egy lehetőséget jelent. "Lehetőséget, ha a kormány jól tárgyal Brüsszelben, akkor hozzájuthatunk az uniós forrásokhoz, hozzájuthat Edelény és a régió is, persze csak abban az esetben, ha az önkormányzatokhoz több pénz kerül" - hangsúlyozta a politikus. Megjegyezte: nem lenne semmi baj, ha teljesülne a kormánynak az az ígérete, hogy több pénzt fognak adni az önkormányzatoknak, amelyik részben már ma a szolgáltatások színvonalának emeléséhez szükséges, nem utolsó sorban pedig nélkülözhetetlen az uniós pályázatok megírásához. Azért is kellene több pénz az önkormányzatoknak, hogy a szükséges 10-30-50 százalékos önrészt is garantálni tudják az uniós pályázatok benyújtásához; azonban sem a tavalyi, sem az idei költségvetés a fedezetet nem biztosítja - mondta Áder János Edelényben.
MTI - fideszfrakcio.hu