Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cinikus kormányzati ígéret

A Medgyessy-kormány hazug ígérgetéseinek immár a gyermekek is kárát látják. Az Országgyűlés tavaly határozatban szólította fel a kormányt, intézkedjen abban, hogy az iskoláskorú gyermekek május elsejétől hozzá tudjanak jutni a napi iskolatejhez az ország egész területén és gondoskodjon ennek a forrásairól.


Dátum: 2004-04-26 20:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:22.333754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament felszólításának és a gyermekek igényeinek a Medgyessy-kormány nem tudott eleget tenni, mivel képtelen volt biztosítani minden iskoláskorú gyermek számára a napi iskolatejet, hiszen május elsejétől a gyermekeknek mindössze csak a 40-50 százaléka juthat hozzá. Cinikus a kormány azon ígérete is, hogy 30-45 napon belül válhat teljes körűvé az ellátás, mivel addigra megkezdődik a nyári iskolai szünet. Képmutató eljárás az is, hogy az iskolatej költségvetési támogatását önkormányzatonként differenciálják, hiszen az amúgy is rossz anyagi helyzetben lévő településeknek nem lesz módjuk az akció támogatására. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mezőgazdasági kabinetje felszólítja a Medgyessy-kormányt, hogy vállalt kötelezettségeinek tegyen eleget és biztosítsa május elsejétől, hogy minden gyermekhez eljusson a napi iskolai tej.

Kékkői Zoltán

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

országgyűlési képviselőcsoport

mezőgazdasági kabinet

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek