Tüntetést tartottak Minszkben a csernobili katasztrófa évfordulóján
Mintegy háromezren tüntettek Minszkben hétfő este a békés célú atomenergia-felhasználás történetének legsúlyosabb balesete, a csernobili katasztrófa 18. évfordulóján.
Dátum: 2004-04-27 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:22.955567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az engedély nélkül, a rohamrendőrség közbelépése ellenére megtartott tüntetés résztvevői követelték a kormánytól, hogy tiltsa be élelmiszerek előállítását a katasztrófa által szennyezett fehéroroszországi területeken, növelje az ott élőknek, illetve a katasztrófa következményeinek közvetlen elhárításában részt vett és azóta egészségügyi problémákkal küszködő személyeknek nyújtott támogatást.
A Kijevtől 120 kilométerre északra, a fehérorosz határ közelében álló atomerőmű 4. reaktorában bekövetkezett robbanás óta 18 év telt el, de azóta is közel hatmillióan élnek továbbra is sugárszennyezett területeken a volt Szovjetunió utódállamaiban, közöttük másfélmillión Fehéroroszországban.
MTI - fideszfrakcio.hu