Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány a graffitik mellett: Bárándy visszataszítónak találja, ha módosítják a Btk.-t

Az igazságügyi miniszter nem támogatja, hogy a büntetőjog külön tényállásként szabályozza a falfirkálást - hangzott el egy tévéműsorban kedden.


Dátum: 2004-04-27 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:24.237271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bárándy Péter véleménye szerint nem a bíróságnak, hanem a nyomozó hatóságnak kellene a meglévő szabályozás alkalmazásával szigorúbban fellépni a graffitik készítői ellen.

"Az hogy a Btk-t kell módosítani számomra mindig visszataszító, a valamit most már tenni kell kategóriába tartozik, amikor föl lehet mutatni, hogy benne van a graffiti. A jó út az (...), hogy a meglévő szabályt alkalmazza a nyomozó hatóság, indítsanak eljárásokat" - mondta Bárándy Péter a Napkelte című műsorban. Hozzátette: "ha fel kell lépni, akkor azért kell fellépni, hogy a rendőrség vegye komolyan, hogy ez bűncselekmény".

A hatályos szabályozás szerint rongálás bűncselekményét valósítja meg az, aki más tulajdonát összefirkálja és ezzel annak értékét csökkenti. A büntetés pedig akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is lehet - jelentette ki a miniszter.

Az MDF április 16-án nyújtotta be a falfirkálók elleni fellépést célzó törvényjavaslatát, amelynek célja, hogy a büntető törvénykönyv önálló tényállásként szankcionálja a graffitizést.

Nagy Gábor Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője április elején közölte, hogy módosító javaslatot nyújt be a büntető törvénykönyvhöz, amely akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetné a visszaeső és súlyos károkat okozó graffitiseket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek