Mádl Ferenc hivatalában fogadta a dán házelnököt
Mádl Ferenc hivatalában fogadta Christian Mejdahl dán házelnököt kedden - tájékoztatott a köztársasági elnök sajtófőnöke közleményben.
Dátum: 2004-04-27 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:25.447943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő a tárgyaláson nagyra értékelte, hogy a dán parlament elsőként ratifikálta mind NATO-, mind pedig EU-tagságunkat. Magyarországnak szándékában áll az együttműködés kiterjesztése az EU-n belül is, így reméljük, hogy a mostani látogatás tovább erősíti a magyar-dán kapcsolatokat - tartalmazza Schillniger Erzsébet közleménye.
A megbeszélésen elhangzott: a kétoldalú kereskedelmi forgalom a legutóbbi három évben az EU egészének átlagát számottevően meghaladó mértékben dinamikusan növekedett. Magyarország érdekelt a dán gazdasági jelenlét növelésében.
A közlemény szerint Mádl Ferenc a dán házelnökkel folytatott tárgyaláson hangsúlyozta: Magyarország, mint az EU leendő keleti határán elhelyezkedő ország, érdekelt az Unió keleti határa mentén fekvő országok stabilitásának, prosperitásának előmozdításában.
A terrorizmus fenyegetéséről szólva az államfő elmondta, hogy Magyarország támogatja az EU aktívabb, koncepciózusabb szerepvállalását a terrorellenes együttműködésben.
Magyarország támogat minden olyan kezdeményezést, amely hozzájárul az euroatlanti térség biztonságához és a transzatlanti kapcsolatok erősítéséhez. A kezdeményezések megvalósításához az integrációs szervezetek, az EU és a NATO biztosítanak megfelelő keretet - tartalmazza a közlemény.
A sajtófőnök arról is tájékoztatott, hogy Mádl Ferenc influenzás megbetegedés miatt lemondta összes többi keddi és szerdai programját.
MTI - fideszfrakcio.hu