Széchenyi Tervből újítják fel a pécsi Nádor Szállót
Megkezdődött a écsi Nádor Szálló mélygarázsának építése kedden. A mintegy 500 millió forintos beruházás része a patinás otel rekonstrukciójának, de a teljes felújításról továbbra sincs döntés - közölte a tulajdonos Hungária Szálloda-Ingatlankezelő Rt. vezérigazgatója.
Dátum: 2004-04-27 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:26.343893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bogsch Zsigmond a munkálatok megkezdésekor a helyszínen elmondta: a kétszintes, 66 férőhelyes garázs egy éven belül készül el, és nemcsak a Nádor Szálló, hanem a szomszédos Palatinus Hotel vendégkörének színvonalasabb ellátását is szolgálja. Megjegyezte, hogy az épület rekonstrukciójáról várhatóan a közeljövőben határozat születik. A cég továbbra is fel kívánja újítani és szállodaként üzemeltetné a Nádort, ezért ragaszkodik az eredeti tervekhez, hogy a több mint 100 éves épületben 52 szobát és 500 férőhelyes konferenciaközpontot alakít ki. A fejlesztés teljes költségét több mint 2 milliárd forintra becsülik. Bogsch Zsigmond utalt rá: utoljára tavaly decemberben folyt munkavégzés az épületben, amikor megerősíttették a tetőszerkezetet. A Nádor Szálló Schönherr Eduárd vendéglátós híres fogadójának helyén épült fel 1902-ben, nevét az 1776-1847 között élt haladó szellemű főúrról, József nádorról kapta. A szecessziós stílusú vendéglátóhely ma már szerves része Pécs történetének, kultúrájának, falai között jeles hazai és külföldi vendégek - közéleti személyiségek, írók, tudósok, művészek - fordultak meg. A rendszerváltás óta üresen álló ingatlan felújítását és bővítését 1988 óta tervezik, mégsem valósult meg annak ellenére, hogy az épület a privatizáció keretében 1999-ben 70 millió forintos vételárért az ÁPV Rt.-től az angol érdekeltségű Hungária Szálloda-Ingatlankezelő Rt. tulajdonába került. A társaság felújítási terveihez 500 millió forintot nyert a Széchenyi-terv pályázatán és az önkormányzat jelezte: 300 millió forinttal hozzájárul a költségekhez. A cég és az önkormányzati vezetők 2002 decemberét jelölték meg az átadás időpontjául, ez azonban nem volt tartható. Bogsch Zsigmond magyarázata szerint az építkezés elhúzódása az extra magas költségekkel, az épület műemléki voltából is adódó kivitelezési nehézségekkel, valamint azzal indokolható, hogy 2001. szeptembere óta Magyarországon is jelentősen csökkentek a turizmusból származó bevételek. A vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy a vállalat a késlekedés miatt nem esik el a pályázati pénztől és továbbra is számíthat Pécs támogatására.
MTI - fideszfrakcio.hu