Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer József az Európai Parlamentben kifogásolta a román hatóságok eljárását

Szájer József, az Országgyűlés európai parlamenti megfigyelő csoportjának tagja az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságában kedden sérelmezte a román hatóságok eljárását, amellyel elutasították a Magyar Polgári Szövetség akkreditálását a június 6-i helyhatósági választásokra.


Dátum: 2004-04-27 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:26.689122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő a bizottság ülésén elmondta, hogy a román választási hatóságok a kampány, illetve az aláírásgyűjtési folyamat közepén módosították a választásokon való indulás ismérveit.

A vonatkozó rendelkezés szerint a parlamentben még nem képviselt szervezeteknek támogató aláírásokat kell gyűjteniük ahhoz, hogy indulhassanak a választásokon. Ez a szabály volt érvényes a Magyar Polgári Szövetségre is, amelynek 25 ezer aláírásra lett volna szüksége.

Az MPSZ már 52 ezer aláírásnál tartott, amikor - az aláírások leadási határideje előtt hét nappal - a választási hatóságok további adatok kérésével módosították az aláírásgyűjtés szabályait. Mivel a menet közben módosított feltételeknek az MPSZ nem tudott eleget tenni, nem kapta meg a választásokon pártként történő induláshoz szükséges akkreditációt.

Szájer József az EP külügyi bizottságában kijelentette, hogy ez az eljárás ellentétes a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartására vonatkozó koppenhágai kritériumokkal, amelyekhez EU-tagjelölt országként Romániának is tartania kellene magát.

A bizottság tudomásul vette a képviselő tájékoztatását, elnöke, Elmar Brok pedig jelezte, hogy a testület levélben fordul a román hatóságokhoz, és tájékoztatást kér tőlük az ügyről.

Szájer József elmondta, hogy a szabályok módosítása más szervezeteket is érinthet, de eddig csak az MPSZ-től tagadták meg a választásokon való induláshoz szükséges akkreditációt. A szervezet fellebbezett a döntés ellen, de a választási szabályok menet közbeni módosításával a hatóságok mindenképpen súlyos jogsértést követtek el - tette hozzá a képviselő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek