Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szombathelyen nőtt a munkanélküliség: a szocialisták karba tett kézzel nézik

Szombathelyen jelentősen növekedett a munkanélküliség az elmúlt egy évben és a szocialista városvezetés nem tesz meg mindent, hogy ezt a folyamatot megállítsa - jelentette ki a Fidesz szombathelyi közgyűlési frakciójának vezetője kedden, a megyeszékhelyen.


Dátum: 2004-04-27 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:27.001542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Fidesz közgyűlési frakciója folyamatosan felhívta a városvezetés figyelmét a foglalkoztatáspolitikai kérdések fontosságára, mégsem történtek érdemi lépések" - mondta sajtótájékoztatóján Rettegi Attila annak kapcsán, hogy az MSC Hungary Cipőgyártó Kft. 560 dolgozót bocsát el. Hozzáfűzte: "intézkedési terv elfogadására tettünk javaslatot a közgyűlésben, de kezdeményezésünket akkor lesöpörték az asztalról, most a városvezetés által kezdeményezett foglalkoztatási paktumban visszaköszönnek ennek elemei" - mondta.

Ipkovich György, Szombathely szocialista polgármestere az MTI-nek elmondta: már a tavaly a Philips szombathelyi gyárából történt csoportos elbocsátások kapcsán felmerült, hogy a városnak fel kell készülnie a rendszerváltás után betelepült multinacionális cégek egy részének távozására.

"Nekünk átfogó stratégiát kell kidolgoznunk a kialakult helyzet kezelésére, (...) minden munka nélkül maradó szombathelyi lakosnak segítséget kell nyújtanunk" - mondta. Hozzátette: az önkormányzat munkaügyi paktumot kíván kötni május első felében a munkaadók, a munkavállalók, valamint a munkaügyi központ képviselőivel. "A paktum célja, hogy képzésekkel, átképzésekkel, a váltásra alkalmassá tétellel próbáljuk meg felkészíteni az embereket egy új helyzetre".

Közölte: az új beruházások ösztönzésével, új munkahelyek teremtésének elősegítésével a gazdaság fel tudja majd szívni az átmenetileg keletkező munkaerő felesleget.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek