Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már csak Medgyessyn múlik, lesz-e új stadion Debrecenben

A debreceni Nagyerdei stadion felépítéséért lobbizik a kormányfőnél Kósa Lajos; Medgyessy Péter várhatóan a közeli napokban fogadja a cívis város fideszes polgármesterét - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Pajna Zoltán fideszes alpolgármester.


Dátum: 2004-04-27 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:29.089474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alpolgármester emlékeztetett rá, hogy az Orbán-kormány a stadionrekonstrukciós program keretében 900 millió forintos támogatást ítélt meg debreceni stadionfejlesztésre, ezt a programot azonban a Medgyessy-kormány leállította.

Pajna Zoltán szólt arról is, hogy Debrecen kinőtte a jelenlegi stadionját, amely már a kupamérkőzések során is hétről hétre kicsinek bizonyul.

"Ezért döntött úgy a város önkormányzata, hogy az elavult és évek óta használaton kívüli Nagyerdei stadion helyén új futballpályát épít" - tette hozzá.

Kósa Lajos polgármester a közelmúltban nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez és Debrecen szocialista képviselőihez, kérve, hogy támogassák a stadionépítést.

"Az MSZP hajdú-bihari és debreceni elnökei támogatásukról biztosították a kezdeményezést és kérték, hogy a dokumentációkat készítsük elő" - mondta Pajna Zoltán. Hozzátette: a sportminiszter azonban a mai napig nem válaszolt a kezdeményezésre. Kósa Lajos polgármester arra kéri Medgyessy Pétert, hogy támogassa a beruházást, illetve mondjon igent vagy nemet, hogy a magyar kormány támogatja-e a debreceni stadionrekonstrukciós terveket.

"Ígéretek már vannak, de szeretnék, hogy vagy kormányhatározat, vagy a jövő évi költségvetés adjon garanciát a beruházásra, aminek ismeretében már ki lehet írni a közbeszerzést a beruházásra" - fűzte hozzá Pajna Zoltán.

Annak kapcsán, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat - a szocialista frakció kezdeményezésére - 100 millió forintos támogatásról határozott, amennyiben a kormány is a Nagyerdei stadion beruházása mellé áll, Pajna Zoltán kijelentette: nemes gesztus ez a megye részéről, de örülnénk annak, ha a megyei önkormányzat mindenképpen támogatná a beruházást, amit akkor is meg kell valósítani - önkormányzati és magánerőből -, ha a kormány végül is eláll ettől.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek