Saron népszerűsége továbbra is magas
Az újabb palesztin terrortámadások ellenére Ariel Saron izraeli kormányfő hazai népszerűsége töretlen - állítja egy pénteken nyilvánosságra hozott izraeli közvélemény-kutatás.
Dátum: 2002-05-24 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:18.743961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Maariv című lapban megjelent felmérés szerint az izraeliek közel kétharmada elégedett az izraeli kormányfő teljesítményével.
Az "általában elégedett-e Ariel Saron kormányfővel" kérdésre a megkérdezettek 64 százaléka igennel válaszolt, 28 százalékuk mondta magát elégedetlennek, a megkérdezettek 8 százaléka nem kívánt nyilatkozni. (A felmérés előtt, május 7-én egy palesztin öngyilkos merénylő egy biliárdklubban felrobbantotta magát, tizenöt izraeli halálát okozva - emlékeztetett az AP, hozzátéve, hogy azzal újabb merényletsorozat kezdődött.)
Az izraeliek 62 százaléka helyesli Saronnak azt a döntését, hogy a parlamentben 17 hellyel rendelkező Sasz párt négy miniszterét menesztette a kormányból, mert gazdasági megszorító csomagterve ellen szavaztak, 26 százalékuk nem ért ezzel egyet, a fennmaradók nem foglaltak állást. Az izraeli társadalom világi felfogású többsége ellenérzéssel viseltetik az ortodox zsidó pártok aránytalanul nagy politikai hatalma miatt - írja az AP. Az izraeliek 57 százaléka kedvezően nyilatkozott a Sasz párt nélküli új kormánytöbbségről, és csak 29 százalék értene egyet a Sasz visszatérésével a kormányba.
Az AFP ismertetése szerint az izraeliek kétharmada (64 százalék) ellenzi, 28 százalékuk viszont helyeselné az előrehozott választásokat. (Normális esetben a választások 2003 októberében lennének esedékesek.) Ugyanakkor a korábbi, áprilisi megkérdezéshez képest 6 százalékkal, 48 százalékra csökkent az önálló palesztin állam létrejöttét támogató izraeliek száma. Az ellenzők aránya stabilan 40 százalék.
Gazdasági és szociális ügyekben Saron teljesítményének megítélése javult a múlt héthez képest, de a megkérdezett 59 százaléka továbbra is elégedetlen azzal. Egy hete még 79 százalék volt az elégedetlenek aránya - emlékeztetett az izraeli lap.
Az izraeli parlament jóváhagyta a jelentős közkiadás-csökkentést és adóemelést tartalmazó gazdasági megszorító programot a húsz hónapja tartó izraeli-palesztin fegyveres konfliktus miatt elmélyült gazdasági válság enyhítése érdekében. A felmérés szerint több izraeli ellenezte a programot, mint ahányan támogatták.