Meglátogatta Szaddámot a öröskereszt
Látogatást tettek a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának munkatársai az amerikai hadifogságban lévő volt iraki elnök, Szaddám Huszein titkos börtönében - közölte az amerikai hadsereg szóvivője.
Dátum: 2004-04-27 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:31.269750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mark Kimmitt dandártábornok elmondta, hogy a nemzetközi szervezet dolgozói ellenőrizték a fogoly állapotát és a fogvatartás körülményeit, azt azonban nem árulta el, hol ejtették meg a látogatást. Az amerikai tábornok üdvözölte a Vöröskereszt által játszott "perdöntő szerepet", s kijelentette, hogy a koalíciós erők eleget fognak tenni a nemzetközi jogból fakadó kötelezettségeiknek és továbbra is együttműködnek a Nemzetközi Vöröskereszttel. A hatalmától megfosztott volt diktátort, akit az amerikaiak tavaly decemberi elfogása óta ismeretlen helyen tartanak fogva, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei kihallgatásnak vetik alá. A Nemzetközi Vöröskereszt munkatársai először február 21-én, fogságba esése után több mint két hónnappal keresték fel Szaddám Huszeint, akit az amerikaiak hadifogolyként kezelnek és át kívánnak adni az iraki hatóságoknak, hogy azok bíróság elé állítsák őt. A volt iraki diktátor első születésnapját ünnepli a hadifogságban szerdán, amikor betölti 67. életévét.
MTI - fideszfrakcio.hu