Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balázs Péter: "Nem fogok Magyarországért lobbizni"

Az Európai Bizottság május elején hivatalba lépő első magyar tagja kedden leszögezte, hogy új tisztségében nem Magyarországért fog lobbizni, hanem a bizottság feladatának megfelelően a közös uniós érdekek előmozdításáért kíván dolgozni.


Dátum: 2004-04-27 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:32.827410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balázs Péter, aki néhány napig még Magyarország állandó brüsszeli EU-képviseletének a vezetője, abból az alkalomból beszélt terveiről, hogy bemutatta újonnan megalakult kabinetjét brüsszeli tudósítóknak.

"Idealista európai vagyok, mély meggyőződésekkel, és valóban úgy vélem, hogy a bizottságnak a (tagállamok EU-nagyköveteiből álló) állandó képviselők bizottsága és a miniszteri tanács partnereként kell működnie" - mondta. Hozzátette, hogy a nemzeti érdekek képviseletének ez utóbbi testületben van a helye.

A magyar biztos ugyancsak újonnan kinevezett francia kollegájával, Jacques Barrot-val közösen a regionális politikáért lesz felelős, hivatalosan a Romano Prodi vezette jelenlegi bizottság mandátumának október 31-iki lejártáig. Közölte azonban, hogy a novemberben hivatalba lépő új bizottságban is szívesen vállalna tisztséget.

"Prodi azt kérte az újonnan csatlakozó országoktól, hogy ne csak egy nyári időszakra jelöljenek biztosokat" - jegyezte meg.

Az átmeneti időszakra való tekintettel Balázs Péter most megalakult kabinetje is szűkebb körű lesz, mint rendes körülmények között lett volna. Hasonló a helyzet Barrot esetében, a két kabinet azonban szoros kapcsolatot kíván tartani, és a biztosok is heti rendszerességgel fogják egyeztetni munkaprogramjukat és külföldi útjaikat.

Balázs Péter elmondta, hogy nehéz volt olyan stábot összeválogatni, amelynek tagjai a regionális ügyek irányításához szükséges valamennyi fontosabb szakterületen rendelkeznek a megfelelő háttérrel és képzettséggel. Ő maga követelményként szabta meg, hogy a kabinet mindegyik tagja képes legyen legalább három nyelven dolgozni.

A magyar biztos eredetileg a Prodi-bizottság regionális politikáért és az intézményi reformokért felelős előző tagjával, a francia Michel Barnier-val dolgozott volna együtt, aki azonban időközben külügyminiszter lett az átalakított francia kormányban.

Antonio Vitorino bel- és igazságügyekért felelős biztossal együtt Barnier képviselte a bizottságot az EU alkotmányos szerződésének tervezetét kidolgozó konventben, illetve a tervezetről dönteni hivatott kormányközi konferencián is.

Egyelőre bizonytalan, hogy ez utóbbi területnek mi lesz a sorsa az átalakulóban lévő bizottságban. Balázs Péter szerint egyelőre Vitorino egyedül foglalkozik az intézményi ügyekkel, a végleges munkabeosztásról pedig Prodi fog dönteni.

Legközelebbi terveiről a kijelölt biztos elmondta, hogy már az első időkben lesz néhány nyilvánvalóan adódó feladatuk, köztük a regionális politikával kapcsolatos bizonyos rendelettervezetek kidolgozása. Emellett népszerűsíteni kívánják a bizottság átalakulóban lévő regionális politikáját, amelynek fő irányait a nemrég közzétett harmadik kohéziós jelentés tartalmazza. Ugyanez érvényes a 2007-ben kezdődő következő pénzügyi időszakkal kapcsolatban február elején előterjesztett bizottsági javaslatokra.

A regionális politikán belül Balázs Péter kiemelt figyelmet kíván fordítani az INTERREG és az URBAN programokra, vagyis az egymással határos régiók közötti együttműködésre és a nagyvárosi problémák kezelésére. Ez utóbbit azért is tartja fontosnak, mert az unióba érkező bevándorlók jelentős része a nagyvárosokban kíván letelepedni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek