Tovább a werberi úton
Van némi diszkrét bája annak, ahogyan Kovács László és Medgyessy Péter számon kéri az uniós elkötelezettséget a Fideszen, amely pedig már akkor is az integráció híve volt, amikor ők még egypártrendszerben és Varsói Szerződésben gondolkodtak.
Dátum: 2004-04-27 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:33.142563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleménye
A szocialisták haladnak tovább a werberi úton, Kovács Lászlónak ez a nyilatkozata is csöpög a gyűlölettől. Van valami diszkrét bája annak, hogy épp Kovács László MSZP-elnök, vagy Medgyessy Péter volt szt. tiszt kéri számon az uniós elkötelezettséget a Fideszen, amely már akkor is az uniós tagság híve volt, amikor ők még egypártrendszerben, Varsói Szerződésben és KGST-ben gondolkodtak.
Ma már nem az uniós csatlakozás a kérdés, hanem az, hogyan csatlakozunk. A kormány a tárgyalások utolsó, pénzügyi szakaszában rosszul képviselte Magyarország érdekeit, ezért elmondhatjuk: még soha olyan rossz feltételekkel nem csatlakoztak országok az unióhoz, mint most. Sőt, a most csatlakozó országok közül Lengyelország, Csehország, Szlovénia is jobb feltételeket harcolt ki magának, mint Magyarország, ráadásul a jelenlegi kormány nem készítette fel a társadalmat a csatlakozás következményeire. Ennek köszönhetően mind szélesebb társadalmi rétegek látják a jövőjüket bizonytalannak a csatlakozás után. Éppen ezeknek a csoportoknak a szempontjából a leglényegesebb az, hogy kik képviselik az érdekeiket az Európai Parlamentben.
A szocialisták nem akarják, hogy ezek az emberek elmenjenek választani, ezért tartja Kovács László felháborítónak, hogy Orbán Viktor mindenkit arra kér, vegyen részt az uniós választáson, függetlenül attól, hogy hogyan szavazott az uniós csatlakozásra.
fideszfrakcio.hu