Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Debreceni jazznapok

New Orleans lesz Debrecen vendége a szeptemberben megrendezendő hagyományos jazznapokon, míg 2005-ben Chicago zenészei és képzőművészei látogatnak a cívis városba - jelentették be kedden, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-04-27 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:33.737077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Turi Gábor, a város kultúráért felelős alpolgármestere elmondta: a fesztiválhoz kapcsolódó kísérő programok a meghívott városok képzőművészetét, idegenforgalmát, film és zenei életét, valamint gasztronómiáját is megismertetik. Az alpolgármester - aki a napokban vette fel a kapcsolatot az amerikai városok önkormányzataival - kiemelte, hogy az amerikai nagyvárosok önkormányzatai is támogatják a kezdeményezést, s elsősorban a muzsikusokkal való kapcsolatfelvételt segítik. Turi Gábor reményét fejezte ki, hogy a jazz muzsika amerikai fellegvárainak a képviselői közelebb hozzák e kultúrát hozzánk, s az elkövetkező években viszonossági alapon magyar művészek mutatkozhatnak be Amerikában. "A tervek szerint 2006-ban New York művészeit látjuk vendégül a cívis városban" - tette hozzá Turi Gábor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek