Kövér László: Nincs indok az egészségügyi privatizáció folytatására
Az egészségügy privatizációja ellen érvelt Kövér László keddi paksi fórumát megelőző sajtótájékoztatóján, mondván, a magánosítás "a betegek életére megy".
Dátum: 2004-04-27 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:34.056997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Semmi indok nincs a privatizáció folytatására, különösen nincs az egészségügyben, ahol az a betegek bőrére, pénztárcájára, kicsit dramatizálva, az életére megy" - jelentette ki a Fidesz országos választmányának elnöke. Kövér László a privatizáció folytatása ellen szólva Kuncze Gábor SZDSZ-elnök nyilatkozatára reagált, aki azt hangoztatta, hogy az állam rossz tulajdonos. A fideszes politikus kijelentette, Magyarország valószínűleg "reformer lesz" az európai uniós tagállamok között az állami tulajdon részarányát tekintve. "Nem lesz egyetlen olyan ország sem, ahol olyan kicsi az állami tulajdon részaránya, mint amilyen Magyarországon. Nem hiszem, hogy nekünk kellene ilyen ultraliberális példaként villogni az európai ranglista élén" - mondta. A politikus feltette a kérdést: Kuncze Gábor vajon melyik államra gondolt, arra a két államra, a németre és a franciára, amelynek a vállalatai, amikor Kuncze Gábor is kormányon volt, megvásárolták a magyar energiaipart. "Ez a két állam a mi adófizetőink zsírjából hizlalja a saját adófizetőit, nem pedig fordítva" - fűzte hozzá. Kövér László a szocialisták által tervezett Best of Kövér című kiadványra reagálva azt mondta: "valószínű, az én már ismert szövegeimnek sajtó alá rendezése nem fog akkora érdeklődést kiváltani, mint amekkorát Medgyessy Péter kiadatlan szt-tiszti jelentésének a kötete" váltana ki.
MTI - fideszfrakcio.hu