Iszlámábád rakétakísérleteket tervez
Indiai illetékesek pénteken arról számoltak be, hogy Pakisztán a hét végén és a jövő hét elején rakétakísérleteket szándékozik végrehajtani.
Dátum: 2002-05-24 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:19.421958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újdelhi külügyminisztérium közleménye szerint Pakisztán nemrégiben arról tájékoztatta Indiát, hogy május 25-28. között több rakétakísérletet hajt végre rövid és közepes hatótávolságú rakétákkal. A dokumentum szerint a kísérleteknek nincs közük a két ország között kialakult válsághoz, azok a szokásos gyakorlat részét képezik.
A közlemény ugyanakkor kiemeli: az indiai kormányt nem lepte meg Iszlámábád bejelentése, amelynek - tekintve a vitatott hovatartozású Kasmír miatt kialakult viszályt - egyértelműen belpolitikai üzenete van.
A hírt egy pakisztáni kormánytisztviselő is megerősítette, de további részleteket nem volt hajlandó közölni a kísérletekkel kapcsolatban - jelentette a Reuters.