Indul a Salgó-csomag: a buszozó és fegyvertelen rendőröké a jövő
Május elsején indul útjára az ORFK-n a "Salgó-csomag", melynek révén mintegy félmilliárd forintos elvonás sújtja a rendőrséget. A kormányzati megszorító intézkedéseknek köszönhetően hamarosan fegyvertelen rendőrökkel utazhatunk együtt a BKV járművein, feltéve, ha lesznek rendőrök, mert a terv szerint 1500 fős létszámhiányt kell fenntartani, hogy a dolgozókat fizetni tudják.
Dátum: 2004-04-28 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:40.577123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csomag keretében tervbe vett gazdasági szigorításokat szerdán, sajtótájékoztató keretében ismertette az ORFK gazdasági főigazgatója. A rendőrségen ezentúl csak akkor szervezhetnek közlekedési illetve közrendvédelmi akciókat, ha biztosítani tudják rá a szükséges anyagi fedezetet, de ugyanez vonatkozik a túlórák elrendelésére is. A kapitányságok üres álláshelyeire ugyanakkor nem vehetnek fel tiszteket, legfeljebb különösen indokolt esetben. Elhangzott, hogy mintegy 1500 fős létszámhiányt kell tartani a rendszerben ahhoz, hogy komolyabb bérfizetési feszültségek ne keletkezzenek.
Kitér a Salgó-csomag arra is, hogy a rendőrök lehetőség szerint ne a szolgálati autóval közlekedjenek, hanem a tömegközlekedési eszközöket használják. Emellett ezentúl fegyvert sem kaphatnak a hivatali beosztásokban dolgozó rendőrök, így csak azok számíthatnak lőfegyverre, illetve védőfelszerelésre, akiknek munkaköre ezt indokolja. A rendőrség ettől az intézkedéstől is több tízmilliós megtakarítást remél; azt azonban nem tudni, végeztek-e hatásvizsgálatot arra vonatkozóan, hogyan befolyásolja mindez a bűnözés alakulását. Mindemellett megszüntetik az alaki-technikai szemléket, sőt tervbe vették azt is, hogy az egyenruhásoknak ezentúl ruhapénz helyett ruhát, sapkát és bakancsot osszanak.
MTI, hirtv.hu - fideszfrakcio.hu