Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kusza és átláthatatlan az Európai Unió működése

Szinte minden résztvevő, de főleg a parlamenti képviselők elégedetlenek az EU szerveinek mai működésével. Ez derült ki abból a vitából, amelyet Brüsszelben folytattak az Európai Unió jövőjével és szervezeti reformjával foglalkozó konvent most befejeződött újabb kétnapos ülésszakán.


Dátum: 2002-05-24 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:20.015287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezen az EU 15 és a tagjelöltek 13 országának összesen 105 képviselője vett részt. A parlamenti képviselők - mint hangsúlyozták - azt kívánják, hogy legyen kevesebb nagy szerződés, kevesebb fajta uniós szabály, törvény, irányelv, és az egész rendszer legyen áttekinthetőbb, az uniós szervek hatáskörei pedig világosabban különüljenek el egymástól.

A legtöbb hozzászóló rámutatott a "demokratikus hiányra", amelynek két fő formája, hogy az uniós szerveknek sem a megválasztása, sem a működése nem áll kellő parlamenti ellenőrzés alatt, kezdeményezési lehetősége pedig egyáltalán nincs sem az európai, sem a nemzeti parlamenteknek. Másrészt hangsúlyt kapott, hogy a közvélemény elidegenedik az EU-tól, amíg a működése ennyire kusza és átláthatatlan.

A konventen elnöklő Giscard d'Estaing volt francia köztársasági elnök a kormányok, a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament képviselői részéről két napon át elhangzott hozzászólásokat összefoglalva óvakodott állást foglalni. Hangoztatta, hogy míg az előző kétnapos ülésszakon nagyjából egyetértés bontakozott ki a körül, hogy az államélet milyen nagy feladatait kell az unióra bízni, illetve annak hatáskörében megtartani, s melyeket megtartani nemzeti hatáskörben, addig az ajánlott módszerek és eszközök tekintetében sokkal inkább szóródtak a vélemények. Giscard hangoztatta, hogy a konvent elnöksége a szóbeli és írásbeli hozzászólások alapos áttekintése után fogalmazza majd meg összefoglalását és javaslatait.

Jean-Luc Dehaene volt belga kormányfő, a konvent egyik alelnöke bejelentette, hogy a következő plenáris ülésen, június végén elsősorban a konvent megfigyelőinek, a civil szervezeteknek, a szociális partnerek és ifjúsági szervezetek képviselőinek véleményét hallgatják meg.

Szájer József (Fidesz), aki Vastagh Pállal (MSZP) együtt az Országgyűlés képviseletében vett részt az ülésszakon, elmondta, hogy a konvent megalakította első hat tematikus munkabizottságát.

Szájer, akit az Európai Néppárt (EPP) konventbeli csoportjának alelnökévé választottak, a jogi, alkotmányos kérdésekkel foglalkozó munkabizottságban fog részt venni. Az ősz elején újabb bizottságokat hoz létre az egy évesre tervezett konvent. Ezekben egyebek között arról készülnek egyeztetni a képviselők, milyen szerepet játsszék az EU a nemzetközi porondon.

Kapcsolódó elemek