A pápa szegedi zarándokokat köszöntött
Csaknem tizenötezer hívő és zarándok - köztük Szegedről érkezett magyarok - részvételével tartotta meg szerdai szokásos általános kihallgatását a Szent Péter téren II. János Pál pápa, aki a szertartás végén az európai békedíj kitüntetést is átvette.
Dátum: 2004-04-28 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:43.350221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kitüntetést Antonio Di Pietro, az Értékek Olaszországa párt elnöke, volt milánói főügyész, illetve Pasquale Vittorio, az ökológia és demokrácia olaszországi alapítvány elnöke adták át a katolikus egyházfőnek.
A pápa szerdai katekézisében a gonoszról és a sátán ösztönözte agresszivitásról beszélt, viszonylag jó fizikai állapotban, s 11 nyelven üdvözölve a megjelent zarándokokat, noha nem olvasta végig a számára előkészített szövegeket.
Az agg pápa magyarul is köszöntötte a megjelent zarándokokat. "Szeretettel köszöntöm a magyar zarándokokat, elsősorban azokat, akik Szegedrôl érkeztek. Szívesen adom apostoli áldásomat.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!" - olvasta magyar nyelven II. János Pál.
A vatikáni bazilika előtti térre a korábbi hetek gyakorlatának megfelelően csak szigorú biztonsági ellenőrzés után lehetet bejutni, s ennek nyomán hatalmas sorok álltak a fémdetektoros kapuk, s a csomagellenőrzés előtt.
MTI - fideszfrakcio.hu