A kutatásra fordított pénz növelését sürgette az MTA elnöke
A kutatásra és fejlesztésre fordított pénz növelését sürgette a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az Országgyűlés oktatási bizottságának szerdai budapesti ülésén.
Dátum: 2004-04-28 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:43.641132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Tudomásul kell venni, hogy a 21. században az anyagi tőke oda megy, ahol van szellemi tőke" - jelentette ki Vizi E. Szilveszter.
A "hihetetlenül alacsony" hazai kutatói arány mellett a forgótőke hiánya és az önrész garantálatlansága is akadályozza a magyar pályázókat abban, hogy eredményesen szálljanak versenybe nemzetközi programokon - mondta az elnök.
Csak úgy lehet sikeresen értékesíteni valamit, ha "különlegesség, valami innováció van benne", és az áruk értékének 80-90 százalékát a befektetett szellemi tőke adja - közölte.
Vizi E. Szilveszter azt mondta, hogy azok a cégek hagyják el Magyarországot, amelyek csak az olcsó munkaerő iránt érdeklődnek, ugyanakkor nem fordítanak pénzt a K+F szektorra.
Kroó Norbert, az MTA főtitkára az akadémia anyagi helyzete kapcsán közölte, hogy az idei "csak egy túlélési év lehet" az intézmény és a magyar kultúra számára.
A legfőbb teendő a pályázati részvétel és a versenyképesség növelése, a kutatási eredmények gazdasági felhasználásának erősítése, valamint a kutatóhálózat gazdasági stabilitásának megteremtése - mondta.
A prioritások közé sorolta a kutatóhálózat alapellátásának stabilizálását, újabb álláshelyek létesítését a fiatal kutatók számára, valamint az infrastrukturális bázis erősítését.
"Minden szempontból indokolt" a pénzügyi keretek húsz százalékos emelése - tette hozzá a főtitkár.
A bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a magyar tudomány 2001-2002-es helyzetéről szóló jelentést.
MTI - fideszfrakcio.hu