Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Romolhatnak a katonák életkörülményei

Rontják a katonák életkörülményeit azok a törvénymódosítások, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezett a önkéntes, hivatásos haderőre történő áttéréssel kapcsolatban - jelentette ki Simicskó István, a Fidesz honvédelmi szakértője szerdán Budapesten.


Dátum: 2004-04-28 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:43.930229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvénymódosító csomagról tartott négypárti egyeztetés után Simicskó István újságíróknak elmondta: tájékoztatja frakcióját, de "úgy tűnik, hogy nem tudjuk ezt elfogadni és támogatni".

Kifogásolta, hogy a kormány már múlt heti ülésén elfogadta az előterjesztést, sőt a szaktárca benyújtotta a törvénytervezetet az Országgyűlésnek.

Simicskó István kijelentette: abban érdekeltek, hogy a katonák helyzete javuljon, hiszen növekednek a velük szembeni elvárások.

- Mi úgy látjuk, hogy ez a módosítás ez inkább rontja a katonák helyzetét és életkörülményeit - mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szaktárca javaslatai szerint egyebek között csökkentik a katonák pótlékait, és szűkítik a lakástámogatási rendszer kedvezményeit.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek