A MOK elutasítja a betegellátást szervezőkről szóló törvénytervezetet
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elutasítja a betegellátást szervezőkről szóló törvénytervezetet, mert az minősíthetetlen helyzetet teremtene az egészségügyben - jelentette ki a MOK elnöke szerdán a Szabolcs megyei Fehérgyarmaton.
Dátum: 2004-04-28 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:44.240671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Megengedhetetlen, hogy egy olyan rendszerből vigyenek ki pénzt, amely az illetékes kormányzati vezetők szerint is legalább 1500 milliárd forintos hiánnyal küzd" - mondta sajtótájékoztatóján Éger István. Hozzátette: az ellátást szervezők - a törvénytervezet alapján - plusz szereplőkként jelennének meg a rendszerben és nyereség formájában forrásokat vonnának el a válságban lévő egészségügytől. "A törvénytervezet ráadásul olyan feladatokat ruházna az ellátást szervezőkre, amelyeket a jelenlegi Országos Egészségbiztosítási Pénztár intézményei is kifogástalanul el tudnának látni kisebb törvénymódosítások alapján" - mondta Éger István.
A MOK-elnök szerint az ágazatban olyan szervezetek jelennének meg ellátást szervezőkként, amelyek "az egészségügyben hozzá nem értők és csak a nyereségének kivonásában érdekeltek". A törvénytervezet - folytatta - korlátozná a betegek jogait is, sőt egyes területeken nem venné azt figyelembe. "Mindezek alapján az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók számára elfogadhatatlan a tervezet, azt nem vállalhatják fel" - közölte Éger István. Megjegyezte: május második felében összeül a nemzeti egészségügyi kerekasztal, s a fórumon remélhetőleg a politikai és a szakmai döntéshozók megpróbálják majd az egészségügyet egy felemelkedő pályára állítani. A kamarai vezető aggódását fejezte ki amiatt is, hogy az egészségügy - szerinte - "jogharmonizálatlan" állapotban van, s erre az illetékes minisztérium figyelmét a MOK levélben hívta fel sürgős intézkedéseket várva munkaügyi és bérkérdésekben.
MTI - fideszfrakcio.hu