Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyszerűsödik a határforgalom ferihegyen

A Budapest Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren egyszerűsödik és gyorsul a határforgalom május 1-jével Magyarország uniós csatlakozását követően - mondta el a Budapesti Határőr Igazgatóság vezetője szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-04-28 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:45.432425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eddig a repülőtér útlevélkezelő pultjai felett öt jelzést láthatott az utas, külön kezeltük a diplomaták, a magyar állampolgárok, az európai uniós állampolgárok, valamint a vízumköteles és a vízummentességgel rendelkező polgárok útleveleit - mondta Bendes Győző dandártábornok. Május 1-jével a rendszer egyszerűsödik, csak az uniós és az unión kívüli utasforgalmat különítik el - tette hozzá. Elmondta: az új rendszertől a határforgalom gyorsulását és a várakozási idő rövidülését várják. Bendes Győző tájékoztatása szerint az uniós polgárokkal egyenrangúan kezelik majd az európai gazdasági térség államainak polgárait, valamint a svájci állampolgárokat is, őket szintén egyszerűsített ellenőrzéssel léptetik majd át. A nem uniós államok polgárait ezek után is teljes körű ellenőrzésnek vetik alá - fűzte hozzá. Közölte, ugyanezt a rendszert vezették be a Belgrád rakparti nemzetközi hajóállomáson is. Tájékoztatása szerint a budapesti vasúti határforgalmi kirendeltség a csatlakozás után a Budapestről induló és oda érkező kiemelt nemzetközi gyorsvonatokon ellenőrzi a határforgalmat és átvizsgálja a vasúti kocsikat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek