Szájer József a magyar EP-képviselők munkáját értékelte
Szájer József, a Fidesz és az MDF közös EP-küldöttségének vezetője szerdán úgy vélte, hogy az Európai Parlament (EP) munkájában megfigyelőként részt vevő magyar képviselők négyes osztályzatot érdemelnek munkájukért, a magyar kormány EU-tevékenysége viszont kettes alát.
Dátum: 2004-04-28 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:48.123810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szájer a négyes osztályzatot azzal indokolta, hogy a képviselők - talán egy téma, a gyógyszerügy kivételével, ahol nem sikerült elérni, hogy Magyarország mentességet kapjon egy nemrég életbe lépett, szigorúbb EU-szabályozás alól - jól teljesítettek, számos fontos témában sikerült érvényesíteniük a magyar érdekeket.
Külön aláhúzta, hogy az összes magyar képviselőre gondol, s jónak mondta az együttműködést az EP munkájában részt vevő négy magyar párt küldöttei között. Reményét fejezte ki, hogy a júniusi európai parlamenti választások után is hasonló, szoros együttműködés alakul ki.
Ami magyar a kormányt illeti, Szájer József szerint az még "korrepetálásra szorul", s fel kellene vennie azt az ütemet, amellyel az EU különböző szerveiben a magyar érdekeket képviselni tudja. Konkrét példaként az észak-déli autópályát említette, amelynek Magyarországon történő átvezetéséhez a magyar képviselők megnyerték a fontosabb parlamenti frakciók támogatását, ám a végleges csomagból ez a módosítás mégis kimaradt, mert a tanács (amelyben a kormányok vesznek részt) nem támogatta. Ékes József MDF-es képviselő, a Fidesz-MDF közös képviselőcsoport helyettes vezetője ehhez hozzátette: a kormány február-márciusban kezdte utolérni magát, sikerült megszervezni az EU mellett működő magyar képviselet és a magyar EU-képviselők közös tanácskozását. Ez utóbbiak kérték: kapjanak folyamatos tájékoztatást a kormány terveiről, hogy ezek ismeretében még hatékonyabban tudjanak kiállni a magyar érdekek védelmében.
Szájer József a sajtóértekezleten elmondta, hogy előző nap, az Európai Parlament külügyi bizottságának ülésén szóba hozta a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Szövetség parlamenti választáson való indulását megakadályozó román döntést, s a testület jelezte: hivatalos tájékoztatást fog kérni az ügyben a román hatóságoktól. A fideszes képviselő elismerte, hogy tévesen tájékoztatta az újságírókat, amikor Magyar Polgári Szövetség helyett Erdélyi Nemzeti Tanácsról, az annak akkreditálását elutasító román döntésről beszélt.
MTI - fideszfrakcio.hu