Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megalakult a Szövetség a Nemzetért polgári kör

Szövetség a Nemzetért néven, Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök vezetésével polgári kört alakított vasárnap Budapesten 16 jobboldali elkötelezettségű értelmiségi.


Dátum: 2002-05-27 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:20.618908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezetnek tagja többek között Makovecz Imre építész, Martonyi János leköszönő külügyminiszter, Granasztói György, a Battyhány Alapítvány vezetője, valamint Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztérium távozó politikai államtitkára.

- Az áprilisban megszületett tömegmozgalmat ezúttal nem kereszteltük el, hiszen lehetetlen volt valamennyi érdekeltet meghívni a vasárnapi találkozóra, ezért a Szövetség a Nemzetért a már megalakult több mint ötezer polgári körhöz csatlakozik - jelentette be újságírók előtt Orbán Viktor.

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a pártok felett álló, jobboldali tömegmozgalmat az emberek nagy többsége Hajrá Magyarországnak fogja nevezni.

Orbán Viktor a Szövetség a Nemzetért egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy sikerüljön megteremteni a magyar nemzet másik nyilvánosságát. Ez szerinte azért is szükséges, hogy megvédjék a teljes magyar közszolgálatiságot az anyagi ellehetetlenedéstől, amely - mint mondta - a leendő kormány tervei alapján könnyen bekövetkezhet.

- A nemzeti nyilvánosság megteremtése érdekében tekintsék feladatuknak előfizetni a Magyar Nemzet című napilapra, a Demokrata és a Heti válasz című hetilapokra, és ennek a célnak minél több embert kell megnyerni - közölte Orbán Viktor.

A Szövetség a Nemzetért alapító tagjai a leköszönő miniszterelnök szerint nemcsak figyelemre méltó múlttal rendelkező értékes emberek, hanem egy-egy meghatározó szervezetet is maguk mögött tudhatnak, emellett gyakorlati érzékkel rendelkeznek, "képesek megmozgatni több millió embert".

A szövetség nem ideológia, hanem értékek alapján áll, és mindenkinek helye van benne, aki a magyar nemzet megmaradása érdekében tenni képes - szögezte le Orbán Viktor.

Kérdésre válaszolva a politikus elmondta: a polgári kör, illetve a tömegmozgalom mindig akkor határozza el, mit tegyen, amikor "a veszély valóságossá válik". Nem vetette el Orbán Viktor újságírói érdeklődésre azt sem, hogy a lehetséges lépések egyike lehet tüntetések megszervezése.

- Június 5-én talán kicsit okosabbak leszünk, már tisztábban látjuk, mit tesz az új kormány. Jóindulatúak vagyunk, így természetesen üdvözölni fogjuk, ha a kormány a jól működő rádió és televízió fenntartására törekszik - válaszolta Orbán Viktor.

Mint elhangzott, az ünnepségek ügyében is születnek majd közös elhatározások. Október 23-át például a jobboldal saját felfogása szerint ünnepli majd, függetlenül az állami rendezvényektől.

A Szövetség a Nemzetért alapítói által kiadott nyilatkozat szerint 1956 óta nem volt példa arra, hogy Magyarország polgárai a számukra kijelölt négyévenkénti választások keskeny mezsgyéjén túl más utakon is kinyilvánítsák az ország sorsát érintő politikai akaratukat.

"2002 áprilisában gyökeresen új helyzet állt elő. Önálló politikai arculattal és akarattal rendelkező tömegmozgalom született, ebben hazánk minden rétege részt vehet. Egyre többen látják úgy, hogy a jövő legfontosabb feladata a nemzet kultúrájának, gazdasági érdekeinek, érzésvilágának megőrzése és megerősítése" - szerepel a dokumentumban.

A nyilatkozat szerint az áprilisban született új magyar közösség készen áll arra, hogy folytassa a nemzet határokon átívelő újraegyesítését, és kész a polgári kormányzás évei alatt elért eredmények megvédésére, a család, a hit értékeinek erősítésére.

A nemzet másik nyilvánosságával kapcsolatos részletkérdésekkel a június 5-ére tervezett következő találkozóján foglalkozik a vasárnap alakult polgári kör.

Kapcsolódó elemek