Keresztény értelmiségiek kormányértékelője
A magyar termőföld eladhatóvá vált, a gazdaságpolitika korrekcióra szorul, a kórházak likviditási biztonsága az őszre megszűnik - mondták sajtótájékoztatójukon a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szerdai, zalaegerszegi kerekasztal-beszélgetésének vendégei.
Dátum: 2004-04-29 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:50.148070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szerint a parlament által hétfőn elfogadott törvénymódosítás nyomán eladhatóvá vált a magyar termőföld". A politikus kifejtette: a szocialisták a földet olyan tőkének tekintik, amely nemcsak mobilizálható, hanem további tőkét is mozgósít, és ez alapvetően különbözik a keresztény-nemzeti oldal pártjainak álláspontjától. Az európai választás kapcsán Turi-Kovács Béla azt mondta: rendkívül fontos lenne, hogy a kisgazda szavazóréteg kapjon egyértelmű felvilágosítást arról, hogy most nem lehet szétszavazni. "Az, hogy nekik egy kis párt felajánl a listán egy harmadik helyet, gondolkodó ember számára azt jelenti, hogy valaki másnak tolja a szekerét a kisgazda vonulat" - tette hozzá a képviselő.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a rendőrségi költségvetés szerdán bejelentett négymilliárdos csökkentése kapcsán közölte: ez is azt mutatja, hogy a kormány elmúlt kétévi munkájának eredményeként nemcsak a költségvetési intézményrendszer, hanem a gazdaság is egyfajta csődközeli állapotba került. Megítélése szerint "teljességgel alkalmatlan (...) az a belügyminiszter, akinek idején a rendőrség még autókat sem tud használni és busszal lesz kénytelen üldözni az autótolvajt". Nem a költségvetésben van kevés pénz, hanem csak arra nem jut, ami az embereknek fontos. Közel 2800 milliárd forinttal nőtt meg az adósságállomány, ezért a költségvetés mihamarabbi módosítására és a gazdaságpolitika korrekciójára van szükség, különben az EU-csatlakozás utáni hónapokban csődbe jut az ország - mondta.
A Fidesz egészségügyi szakértője, Mikola István szerint "európai közösségi létünk előestéjén (...) az orvosi lehetőségek és a gazdasági megengedhetőségek között feszül az ellentét". A politikus szólt arról, hogy míg Magyarországon egy emberre 350 dollár egészségügyi ráfordítást engednek a nemzetgazdasági lehetőségek, addig Ausztriában 2600 dollárt. "A feszültségek megoldására vannak bizonyos technikák, de óva intünk attól az illúziótól, hogy a csatlakozást követően Ausztria- színvonalú ellátás lesz" - jegyezte meg. Mikola István elmondta: örömére szolgál, hogy az ellátás-szervezőkről szóló törvénytervezetet a kormány tavasszal nem terjeszti a parlament elé, mert a tervezet "már nemcsak a kórházak privatizációját, hanem az egészségbiztosítás több mint 1000 milliárdos pénzalapjának kiszervezését és a multinacionális befektetőknek az egészségügyi piactérbe való beengedését is jelenti". "Nem hiszem, hogy a javaslatot szeptemberben beterjesztik, mert addigra a kórházak likviditási biztonsága megszűnik és olyan adóssági helyzetbe kerülnek, hogy a tervezetben szereplő privatizációs megoldásokat nem tudják majd alkalmazni" - mondta a képviselő.
MTI - fideszfrakcio.hu